Szegedi Orvostudományi Egytem - Egyetemi Tanács ülései, 1962-1963, Szeged

1963. május 3., VII. rendes ülés

0. íx B_ e s z á mól j5 az orvoskari évfolyamfelelősök és a fiatal oktatók KISZ patronáló munkájáról. Az évfolyamfelelősük jelen tanévben végzett munkájának kiértéke­lése végett f.hó 17-én értekezletet tartottunk a Rektori Hivatal­ban, melyen résztvettek az osztályfőnökök, a hallgatói évfolyam­titkárok, valamint a Tanulmányi Osztály vezetője. Erre az értekezletre az évfolyamfelelősök /osztályfőnökök/■Írás­beli jelentést is készítettek az eddig végzett munkájukról. Rész­letesen megbeszéltük külön-külön az egyes évfolyamok tanulmányi, fegyelmi helyzetét, a felmerült problémákat s a fiatal oktatók KISZ patronáló munkáját, valamint a hallgatósággal való egyéni foglalkozás lehetőségeid és az elérhető eredményeket. Az értekezleten elhangzottak alapján általánosságban megállapít­ható j hogy a közel két évben beindított u.n. ''Nevelési Bizottság", ha jól működik, komoly segítséget nyújthat a hallgatóság 'tanulmá­nyi munkájának elősegítésében, a tanulmányi fegyelem megszilárdí­tásában és az egyes hallgatók alaposabb megismeréseben. Minden évfolyam élén egy-egy tapasztaltabb oktató áll, aki az adott évfolyammal a tanulmányok befejezéséig foglalkozik, így több éven keresztül lehetőség nyílik arra, hogy az adott évfolya­mot, illetve az egyes hallgatókat közelebbről megismerje és az évenként elkészített rövid jellemzések alapján a tanulmányok be-­­fejezéséig reális véleményt, illetve jellemzést készítsen róluk. Ebben a munkában az osztályfőnököknek nagy segítséget kell nyúj­tani az egyes tanulmányi csoportokat patronáló KISZ oktatóknak, akik rendszeresen és tervszeróen segítik tanulmányi felkészülésü­ket, ezért közös rendezvényeiken részt vesznek s eközben módúk nyílik alaposabban megismerni egyénenként is a hallgatókat. Ha az évfolyamfelelősök és a KISZ patronálok lelkiismeretes mun­kát végeznek s megfelelő a kapcsolatuk az évfolyamot oktató tan­székekkel, valamint az évfolyam vezetőségével, akkor a felmerülő problémák megoldásában nagy segítséget tudnak nyújtani. Különö-. sen fontos most, a szeptemberben már bevezetésre kerülő tanulmá­nyi reform végrehajtásában. Hathatósan elősegíthetjük a jobban képzett ? et ileus an gondolkozni tudó hallgatók számát, mely a ta­nulmányi eredmények alapján is lemérhető lesz. Tapasztalatunk szerint az osztályfőnöki rendszer jelenlegi for­mája feltétlenül alkalmas a kitűzött célok megvalósítására, csak arra kell vigyáznunk, hogy ezt a keretet megfelelő tartalommal töltsük meg.^A jövőben az évfolyamfelelősöknek a szó igaz érte­­lemben felelősöknek kell lenni, s irányítás alatt kell dolgoz­­niök a KISZ patronáló orvosoknak. A végzett munkát pedig rendsze­resen kell ellenőrizniük, /

Next

/
Thumbnails
Contents