Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged

1940. január 11. III. rendes ülése

zal kell számolnunk, hogy hallgatóink diplomaszerzés céljából iratkoznak be az egyetemre. Aki pedig diplomát akar, még ha tisztán tudományos képesitést nyújtó diplomát is, attól - saját érdekében - bizonyos diszciplínát meg kell követelni. Ilyen diszciplína a tervezett két eloszigorlat. Ez nem áll ellentétben a tanszabadsággal.

A tanszabadság csak akkor lenne megsértve, ha eloirnák a professzoroknak, hogy mit és hogyan adjanak elő. Erre azonban nincs szükség. A tanárképzés vagy szigorlatra előkészítés céljából nem kell föladni azt az elvet, hogy a professzor tiszta tudományt adjon elő. Mert véleményem szerint az a jó tanár, aki jó tudós, aki szakjának problémáit, módszerét ismeri. Múlt századi tanárainknak azért volt nagy tekintélyük és megfelelő társadalmi állásuk, mert tudósok akartak lenni, nem pedig iskolamesterek. A pedagógiai képzés nem lehet a tudomány rovására, hanem csak plusz lehet a tudósképzés után. Ezen az alapon az egyetemek filozófiai karai nyugodtan vállalhatják a tanárképzést, tudományos integritásuk és tanszabadságuk csorbája nélkül. Tanárokat nem úgy képezünk, hogy a középiskolai tananyagot és vizsgaanyagot lediktáljuk nekik, hanem úgy, ha a tudomány műhelyébe bepillantást adunk nekik tisztán érdeknélküli kollégiumokkal. A speciális előadások is a tanárképzést szolgálják.

Kincs ellentét, nem lehet ellentét tudomány és gimnáziumi tanár között.

A vizsgára elkészülhet a jelölt tankönyvekből, az elemi dolgokkal való bánást pedig megtanulja az életben. A magam részéről attól sem riadnék vissza, hogy kötelezővé tenném a doktorátust - a diszszertáció megtartása mellett - a szellemtudományi vagy természettudományi kar valamennyi diszciplinájából és a tanári kiképzés és vizsga olyan lenne, mint az ügyvédi-birói oklevél megszerzése a doktorátus után. Kern képzelhető el filozó-