Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar tanácsülései, 1937-1938, Szeged
1937. november 10. III. rendkívüli ülése
Bölcsészeti Karok intézeteinek felszerelése. Be ezek az orvosi és mathematikai- és természettudománykari intézetek az azóta elmúlt 15 esztendő folyamán már eléggé felszerelődtek, sőt a Mathematikai- és Természettudományi Kar azóta a Bockefeller-alapból is kapott e célra tekintélyes összegeket, úgy hogy ma már, mikor már csak a rendes, folyó kiadások fedezése szükséges, nem méltányos, hogy e két Kar még most is ilyen aránytalanul nagyobb százalékot kap, mint a Bölcsészeti Kar. Egyes természettudományi intézetek úgy látszik már el sem tudják költeni komoly tudományos célokra a rendelkezésükre álló sok pénzt, mert a legnagyobb fényűzéssel,' gyönyörű bőrbútorokkal és keményfából való könyvszekrényekkel vannak ellátva, ami egyáltalán nem mondható tudományos szükségletnek. 2. A legutóbbi esztendők szervezetbeli változásai következtében az orvoskari intézetek száma 16-ról lecsökkent 14-re, a Mathematikai- és Természettudományi Kar intézeteinek száma pedig 11-ről 8-ra, ezzel szemben a Bölcsészeti Kar intézeteinek száma a korábbi 17-ről csak eggyel csökkent, mert megszűnt ugyan a II.sz. Irodalomtörténeti és a Néprajzi Intézet, de szerveztetett ezzel szemben az Olasz Philologiai Intézet, és a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr nemrégiben bejelentette, hogy ural-altáji néptörténet címén, új tanszéket szándékozik állítani Karunkon, s ha ez bekövetkezik, akkor ezen új tanszék intézeti felszereléséről is gondoskodnunk kell, úgyhogy a kari intézetek száma ismét 17 lesz, tehát ugyanannyi, amennyi 3 évvel ezelőtt volt. 3. A jelenlegi 16 bölcsészetkari intézet legtöbbjének alapfelszerelése siralmas állapotban van, mert a jelenleg rendelkezésre álló csekély dotatióból nagynehezen ki lehet ugyan talán elégíteni a folyó szükségleteket, t.i. járatni 8z illető szak tudományos fo