Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról
ben, míná pedig az államvizsgákon kiemelkedően szép teljesítményt nyújtottak. A jelölteknek éa vizsgáztatóknak egyaránt az a vélomenye, hogy a szakdolgozatok készítésnek bevezetése helyes volt. Azok készítése komoly feladatok elé állította a hallgatókat, amit igen sikeresen oldottak meg. ügyeseknél önálló eredmények is születtek, amelyek kinőttek a szakdolgozat, illetőleg a diplomamunka keretéből. így pl. a Természettudományi Karon a szakdolgozatokból 10 tudományos dolgozat és három szabadalom született. A tanárjelölteknél az egy éves iskolai folyamatos munka, a falusi iskolai gyakorlat, a népművelési munka és az egyéb pedagógiai ténykedéssel összefüggő nevelőmunka együttesen megalapozta tárgyi és pedagógiai tudásukat. Ezek alapján meggyőződésünk,hogy szakmailag és politikailag jól felkészült szakembereket és tanárokat adunk szocialista társadalmunknak. Ami a hallgatóknak szociális megoszlás szempontjából elért eredményeit illeti, megállapítható, hogy a munkás-paraszt származású hallgatóink és a többi származási kategóriákba tartozó hallgatók között nincsen élesebb különbség a tanulmányi eredmények vonalán. A korábbi rés szinte teljesen bezárult és a korábban kedvező helyzetben lévő társadalmi osztályok műveltségi monopóliuma ma már a multté. A gyenge munkás-paraszt származású hallgatóinknál legtöbb esetben tényként fogható fel a felvételi vizsgán irántuk tanúsított elnéző, a jövőben bizá engedékenység. A karok vezetésének illetve a kari párt és KISZ szervezetnek is feladata, hogy a jövőben még fokozottabb mértékben törődjenek egész tanévben a munkás-paraszt származású hallgatók tanulmányi munkájával és megtalálják a segités hathatós módját. Párttag és tagjelölt hallgatóink örvendetesen, példamutatóan vizsgáztak nemcsak átlagukban, hanem személyenként is. Uj szint jelentett az Egyetem Oktató-nevelő munkáját illetően a társadalmi-tanulmányi ösztöndíjasokkal való foglalkozás. A társadalmi ösztöndíj komoly ^isciplina, mely feltétlen fegyelmet és az adott szó betartás t követeli a hallgatótól, éreznie kell azt a nagy áldozatot, melyet az adományozó szerven kérész tül pártunk és kormányzatunk hoz érte. Éppen ezért fokozott mértékben törődni kell velük a szónak talán nem egyetemi, hanem középiskolai értelmében, hiszen ál