Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged

1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról

—2ß — A többi évfolyamok vizsgái általában a hallgatók becsüle­tes, szorgalmas munkájáról tettek tanulságot. Az is megállapítható volt, hogy a vizsgák témái közül lényegesen jobban ismerték azo­kat a fejeseteket, amelyekből annakidején előadást hallgattak,vpgy szemináriumon beszélték meg. Még mindig tapasztalható az is,- különösen az I.évfolyamon, - hogy a vizsgaanyagot érettségitétel­­szerüen bemagolják, és a történeti és irodalomtörténeti problémák társadalmi vagy esztétikai hátterének megrajzolásában nem jutot­tak túl a középiskolai ssinvonalon. A modern nyelvszakosok észrevehető előrehaladást tettek- éppen e tanévben bevezetett kísérlet eredmányeképen is - az idegen nyelv elsajátításában, jótékonyan éreztette hatásút a német nyelvű és az orosz nyelvű lektor működése a hallgatók beszédkész­ségének fejlesztésénél. Ugyanakkor szükséges lenne, nogy francia nyelvszakosok idegen nyelvű lektornál végezhessék beszédgyakorla­tukat. A tapasztalt hiányosságok őszinte feltárása mellett azt sem hallgathatjuk el, hogy hallgatóink többsége becsületesen fel­készült,sőt nemcsak egyesek, hanem egész csoportok és kiváló teljesítményt nyújtottak. Pl. a IV.évesek felkészültsége az ás Legujabhkori Magyar Történeti szigorlaton igen jó volt. A Természettudományi Karon a vizsgák alkalmával azt tapasz­taltuk, hogy az évközi folyamatos tanulás megmutatkozott a jó vizsgaeredményekben. Jó vizsgaeredményekkel mindkét félévben ki­tűntek az I.éves vegyészhallgatók, az I.éves kémia-fizika szakos hallgatók, a II.éves vegyészek, a III.éves matematika-fizika és alkalmazott matematika, a III.éves kémia-fizika és a iy.é.mate­matika-fizika szakosok. A biológia szakcsoporton belül kiemelkedő teljesítményt nyújtott IV.áves biológia-kémia szakos évfolyam. Gyengébb eredménnyel vizsgáztak 11.éves mat.fizika, kémia­fizika és biológia-földrajz szakos hallgatók. Ezen az évfolyamo­kon a bukás és a vizsgahalasztás százaléka igen magas, az elért eredmény pedig igen gyenge volt. A rossz eredmények oka részint a szorgalom és a tanulmányi fegyelem hiányában, részint pedig a helytelen tanulási módszerekben keresendő. Mindkét karon igen örvendetes volt az, hogy az V.éves ta­nárjelöltek és vegyészhallgatók mind a diplomadolgozat megvédésé­31

Next

/
Thumbnails
Contents