Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról
31 Itt említjük meg még azt, hogy elméleti, de különösen gyakorlati oktatás szempontjából a nappaliénál lényegesen kedvezőtlenebb helyet van a levelező hallgatóknál. Oktatási munkánk eredményét, hallgatóink képességeit és szorgalmát elsősorban a vizsgákon mérhetjük le. A vizsgaeredményét tükrözi hideg számok között mély tartalom lakozik, melynek ismerete nélkül az osztályzatátlagok: meglehetősen viszonylagos értékmérők és alkalmasak lehetnek arra is, hogy belőlük hamis következtetéseket vonjunk le. A vizsgák értékeléséhez mind az átfogó átlagértékek, mind a tartalom kifejezése, tehát egyformán szükséges. A folyó félévet lezáró jelen vizsgaidőszakunk eredményeit külön táblázat mutatja be. kgyetemünkön a vizsgaeredmények az országos átlagot elérték. Annak ellenére, hogy ebben az évben kerültek ki az egyetemünkről azok a hallgatók, akik először tettek ujrendszerü államvizsgát és akik az ellenforradalom időszakában kerültek az egyetemre, tehát az ellenforradalom káros kihatása sokáig érezhető volt munkájukban, mégis azt kell mondanunk, hogy ezek a végzett hallgatók az ujrendszerü államvizsgákon nagyszerűen állták meg helyüket és hivatástudatukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy két hallgató kivételével /akiket családi kötelékek kötnek Szegedhez/ elfogadták valamennyien a felkínált munkahelyet. Ezen túlmenően is bizonyítja azt a komoly nevelői munkát, melyet egyetemünk oktatói és KISZ szervezete e téren is végzett. A vizsgatapasztalatok azt mutatják, hogy hallgatóink felkészültsége megfelel a várakozásnak. Többségük lelkiismeretesen ás szorgalmasan készült fel a vizsgákra. Mind több jele mutatkozik annak is, hogy a folyamatos tanulás kezd általánosabbá válni hallgatóink között, különösen azoknál a tárgyaknál mutatkozik ez meg, melyhez a gyakorlatok is kapcsolódnak. Az elért kari átlagok, évjblyamátlagok nem rosszabbak az elmúlt évinél. Az érdemjegyek szóródása is jó, hiszen a második félévben a vizsgát tett hallgatóknak közel 57 %-a kitűnő, jeles és jó eredményt ért el és az elégtelen vizsgát tett hallgatók száma sem haladta meg az elmúlt évben elégtelen érdemjegyet kapott hallgatók számát. A vizsgákat az egyes karok vonatkozásában megnézve megállapítható, hogy- 21 -