Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1960/61 - Jelentés a Szegedi Tudományegyetem 1960/61. tanévi munkájáról
3d rámenőstől, a kisebb helyeken való munkavállalástól. Hiányosság volt, hogy a tanítási beosztás meglehetősen egy* oldalú volt. Az állami vezetés a pátszervezettel egyetértésben mindhá* rom karon a reform bizottságokkal együtt igyekezett megvalósítani mindazokat a feladatokat, melyek korszerűbbé ás gyakorlatiasabbá teszik az ügyetem oktató*nevelő munkáját, Ezt a munkát az irányéi* vak szellemének megfelelően végezték s ebben a munkában a pártszervezetek, de az egyetem valamennyi oktatója támogatta a reform kimunkálását. Értékesnek tekinthető a KISZ tagság megmozdulása és találkozása a működő pedagógusokkal. Ezt a célt szolgálták az átmeneti tantervek is.Jó lett volna azonban, ha az országos szakbizottságok hosszabb időt fordítottak volna az egyes kari és egyéb javaslatok megismerésére, megvitatására és egyeztetésére* Az elvi alapkérdésekben mindvégig egyetértésben működtek a kari reformbizott ságok, a MüvelődésügyiMinisztérium képviselőivel és ez a reform előkészítés munkáját nagymértékben megkönnyítette. Hiba volt az azonban, hogy a felsőbb szervek nem hangolták össze a szaktárgyi és a marxista disciplinákon belüli reformmunkálatokat és az egyes fontos kérdések eldöntésében, főleg a politikai gazdaságtan és a filozófia sorrendjének a vonatkozásában nem tudott tudományosan megindokolt elhatározásokra jutni, engedett az egyes karok benyomásokra épülő tendenciáinak. Másik nagy hibája volt a reformmunkálatoknak, hogy nem jelentéktelen számú oktatót vont be és e munka nagyon sok energiát elvont az oktatástól és a tudományos nunkát&l. A jövőben ilyen sűrített munkatempó nem ajánlatos alkalmazni. Helyesnek tartanánk, különösen a két tanárképző kar vonatkozásában^ hogy az általános és középiskolai tantervek reformjáról, a főbb elgondolásokról az egyetem reformbizottságai menetközben értesüljenek. Az egyik legalapvetőbb kötelesség lesz a jövőbaa, hogy az egyetemi oktatók megismerjék ezeket. III. Az oktató-nevelő munka. Egyetemünk oktató-nevelő munkáját az 1960/61.tanévben is az MSZMP VII.Kongresszusának határozata és a felsőoktatási reform irányelvei szabták meg. Ezeknek megfelelően legfőbb célkitűzésűnk a kommunista szakemberképzés előmozdítása volt.- 19 -