Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1966/67 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1966/67. tanévi munkájáról
A tanév megnyitásának időpontja 1966. szeptember 16. Hivatalában maradt: dr.Szabó Zoltán rektor, dr.Wittman Tibor rektorhelyettes, dr.Kemenes Béla, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, dr.Halász Előd, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, továbbá dr.Veress József, dr.Ágoston György dékánhelyettesek. Tárgyévtől kezdődően kapott megbízatást: dr.Szalay László rektorhelyettes, dr.Grasselly Gyula a Természettudományi Kar dékánja, dr.Gilde Ferenc d ékánhelyettes. Az egyetem rektora a tanévnyitó beszédében hangozt tta: "Az egyetem működési területe, formái a századok során sokrétű fejlődésen mentek keresztül, de az alapeszme, melyet éppen az "egyetem" szó kettős jelentése fejez ki, először azt, hogy az egyetem a tudományok összességét magába foglaló, az oktatást és a kutatást szervesen és gyümölcsözően összekapcsoló intézmény, másrészről pedig azt, hogy az egyetem Universitas magistrorum et scolarium, a tanítók és tanulók legmagasabbfoku együttese, ma is változatlanul érvényes. Egyetemünk vezetősége a tanév során változatlanul arra törekedett, hogy az universitas alapvető, helyes értelmezésének megfelelően, az oktatás, kutatás, nevelés szerves egységét megteremtse, feladatait a kommunista szakemberképzés szolgálatába állítsa." Természetes, hogy a célszerű és észszerű korszerűsítési törekvések e tanév folyamán is érvényesültek munkánk során. Ez a törekvésünk ez évben elsősorban az oktatási módszerek korszerűsítésére összpontosult, tehát, hogy milyen utakon valósítható meg az egyetem alapeszméjében kitűzött