Szegedi Tudományegyetem - József Attila Tudományegyetem munkatervek és beszámolók, 1959-1970, Szeged
1963/64 - Jelentés a József Attila Tudományegyetem 1963/64. tanévi munkájáról
^12-azokra a módszertani ismerőtökre, melyek elsajátíttatása éppen az ötödik év feladata* Remélhető, hogy ez a szemléleti mód nem fog kísérteni a jövőben, de ennek érdekében van még tennivaló* Ugyancsak ebből fakad, az a nézet, hogy a gyakorló iskolák a szakdolgozat készitásét feleslegesnek tekintik a 9* félévben és az iskolai foglalkozások időpontjának a megválasztása olykor nem volt tekintettel az egyetemi tanrendre* Pedig a szakdolgozat elkészítése fontos láncszem az önálló munkára nevelésben, mert - főleg természettudományi szakokon - nem biztosítható a korszerű középiskolai oktatás anélkül, hogy a tanár folyamatosan ne fejlesztené autodidakta módon szakmai ismereteit. ***rre a munkára nevel a szakdolgozat elkészítése közben végzett irodalmi tanulmány, amikor is a hallgatók hivatott vezetők irányítása mellett dolgoznak és szakmájuknak legalább egy részletkérdésben az átlagosnál jobban elmélyülnek. Mindent összefoglalva, az ötödik év igen jelelntos eredményeket hozott, biztosítja, hogy az egyetemről kikerült uj tanárok már kezdetben jól bele tudjanak illeszkedni oktató-nevelőmunkájukba ás ez a reform egyik legfontosabb vívmányának tekinthető. III. OKTATO-NEVELO MUNKA A felsőoktatásban a nevelés nagyobbrészt közvetlenül az oktatáson keresztül érvényesül* A nevelés csak akkor lehet eredményes, ha a nevelő ismeri a tárgy tudományos alapjait, ismeri annak nevelési hatásfokát* Világnézetre, hivatástudatra, általános műveltségre a szocialista társadalomba való elhelyezkedésre kell nevelni* Ennek kell nevelésünk során a felsőoktatásban központi helyet elfoglalnia* Az egyetem társadalmi szükségletet elégít ki, azért nem lehet csupán szaktudomány jellegű az oktató munka* A nevelési kérdésekkel tehát minden tudományszakban és ágban foglalkozni keli, csak a íelsŐOKtatásban a kettő elválaszthatatlanul egymásba fonódik* Hallgatóink szorgalma, felkészültsége, vizs aeredménye az elmúlt évben a Bölcsészettudományi Karon is örvendetesen javult* Minden bi-10 -