József Attila Tudományegyetem - Rektori Tanács ülései, 1970-1973, Szeged

gea volt. Ez év harmadik negyedévében a hitelkeretek felül­vizsgálása után, további átcsoportositásra volt lehetőség és 650/m Pt-ot ismét felosztottunk a gazdálkodó egységek között; 280/m Pt-ot biztosítottunk a központi könyvtár részére könyv­­beszerzés céljára. A pótkeretnek kiosztott 650/m Pt a szolgál­tatások térítésének ellenértékeként évközben folyt be az egyetemi, költségvetésbe. Központi kezelésben maradt 12.6/M Pt, amelyből 5.6/M Pt épületek fenntartási kiadása, 6.8/M Pt üze­meltetési /energia, posta, közmüdij, bérleti díj, járulékok/ költsége. Az önálló gazdálkodás bevezetésekor számoltunk azzal, hogy kezdetben a személyhez kötődő igények /irodabútorok/ ki­elégítése kerül előtérbe. Ez évben több tanszékvezetői szobá berendezését cserélték ki. A személyhez kötődő igények kielé­gítését bizonyos mértékben indokoltnak tartjuk, mert e téren az elmaradás elég nagy volt. Az 1970. évi felhasználások felül­vizsgálata már azt bizonyitja, hogy a bútor, szőnyeg, függöny beszerzések csökkennek, viszont ugrásszerűen megnőtt a műszer, gép- és vegyszerbeszerzés volumene. Nagy előnyt jelentett ez évben, hogy a beszerzési értékhatár megemelkedett és igy a gazdálkodó egységek nagyobb összeget tudtak műszerbeszerzésre fordítani. Példaként emlitjük, hogy 1969-ben a gazdálkodó egy­ségek vegyszerbeszerzésre 782/m Pt-ot fordítottak, 1970. októ­ber 50-ig e célra fordított összegek már elérték az 1.2/M Pt-ot. A vegyszerbeszerzés volumen-emelkedése 1970. évben 54- %• Gép- és műszer beszerzésre a megelőző évek 5-4 millió forintos nagyságrendjével szemben kb. 7-8 millió forintot tudtunk ez évben fordítani; a műszerbeszerzés volumene tehát kb. kétsze­resére emelkedett. A könyvbeszerzés 1969« évben a bútorbeszer­zés növekedése miatt jelentősen csökkent, 1970-ben további emelkedés mutatkozik. A gazdálkodó egységek önállóbb gazdálkodása mellett tervszerűbbé, egyenletesebbé vált a gazdálkodás. Ezt igazolják az időarányos hitelfelhasználások. 1970. harmadik negyedév végén elért hitelfelhasználási százalék kedvezőbb, mint amit a megelőző években azonos időszak alatt elértünk. Szükséges­nek tartjuk azonban megemlíteni, hogy az egyenletesebb gazdál­kodás ellenére - a szállítópartnerek pontatlansága miatt - várhatóan ez évben is keletkeznek áthúzódó tételek. Ezzel azért is kell számolnunk, mert a műszerbeszerzés volumene lényegesen nagyobb a megelőző évekénél és ilyen nagy volumen mellett az áthúzódás volumene is nagyobb lesz. Tekintettel arra, hogy 1970. a III. ötéves terv utolsó éve, Sz áthúzódásokat úgy ol­dottuk meg, hogy pénzügyi áthúzódásunk ne legyen, csak szállí­tási teljesítés eltolódására kelljen számolnunk. A pénzügyi teljesítések alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ebben az évben "évvégi hajrára" nem számíthatunk, s ez kedvező jelenség. Az év két utolsó hónapjában egyre több póthitel-kérelem érkezik a Gazdasági Igazgatósághoz. Ezeket az igényeket előre-

Next

/
Thumbnails
Contents