József Attila Tudományegyetem Rektori Tanács munkaértekezletei, 1966-1967, Szeged
1966. november 10., rektori munkaértekezlet
B c móló a JATE Állam- cg Jogtudományi Kar II-III.oves nappali tagozatos hallgatóinak hathetes ujrendszerű szakmai gyakorlatairól, 1, Az 59.595/1963.M.M,sz,utasítás alapján a másod ás harmadéves nappali tagozatos hallgatók a szorgalmi időszak befejezése után államigazgatási, illetőleg igazságügyi /birói-, ügi'szi szerveknél ásügyvédi munkaközösségeknél/ hat hetes u.n, munkahelyi gyakorlaton vesznek részt. Ezen ujrendszerü gyakorlatokat 1966.év nyarán harmadizben bonyolítottuk le; az első alkalommal /1964-ben/ junius és julius, az utóbbi két évben pedig - az első év tapasztalatain okulva - augusztus és szopterab r hónapokban, A gyakorlatok-t évről évre sokirányú szervezőmunka olőzi meg. Az előkészítés során arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a II. évf. hallgatók az államigazgatási jog különös részét még nem tanulták /tantervileg harmadéves anyag/t te iát a gyakorlati munkahelyeket ennek megfelelőek kell kijelölnünk. Elsősorban ne sok vb. talyai és a vb. titkárságai jöhetnek számításba részletesen tájékoztatjuk a hallgatókat az egye; ignzg at: SÍ ősz-A kihelyezések előtt szerveknél előforduló ügycsoportokról, s a későbbiek során - megengedhető rokon belül - a hallgatók kivánsgait i. A hallgatók megfelelő előzetes tájékoztatás fig elembe ages és lehet vesszük, után adatfelvételt ható.vógezünk az egyes évfolyamokon. Ennek célja az, hogy az egyes hallgatok kívánságait, személyes körülményéit kihelyezés objektiv feltételeit lehetőleg összhangba hozzuk; ezt a legtöbb esetben el is értük. A műnk helyeket lehetőleg megye-székhelyeken jelöljük ki, kivételesen kerülhet sor gyakorlatra járási székhelyeken; az eg- es évfolyamok kb. 1/3 része évről évre Szegeden nyer elhelyezést. Az előkészítő munka második szakasza a gyakorlatoztatásra kijelölt munkahelyek megkeresése, az egyes szervek vez.tőivel a felad tok részletes megbeszélése, az instruktorok kijelölése ás személyes informálása, majd a szerződések megkötése. Különös gondot fordítunk az instruktorok kijelölésére, s ez - egy néhány kivételtől eltekintve - általában sikerült is. Egy-egy instruktor mellé két - le-.feljebb három hallgatót osztunk be az alaposabb fején.! foglalkozás lehető;, égének megtér m(f p p — c m érdekében. /Kivételesei előfordult az k efej hallgatóval foglalkozott, ezt a m lsei szempontok miatt igyekeztünk kerülni./ A gyakorlatok szervezését és lebonyolítá is, hogy egy instruktor oldást azonban költségkibizott és gyakorlattal rendelkező oktatój ben Dr.Szűcs István adjunktus és a III.éven Dr.Bárdo sát végzi; Kar két ezzel me^a II.évesek esete-L István adjunktuf 2, Ilyen előkészítő munka után évenkint és évfolyamonként közel 100 II, es III.éves hallgatót bocsátottunk hathetes munkahelyi gyakorlatra az ország 14-16 városában, mintegy 20 tanácsi szervnél ás 20-00 igazságügyi szervnél, óvfolyamonkint 45-50 instruktor közreműködés ével, A gyakorlat során a II,évf.-t végzett hallgatók megismerkednek a vb.titkárságok szervező, ellenőrző, előkészítő munkájával, a végrehajtó bizottságok feladataival és működésével, továbbá az igazgatási osztályok hatáskörébe tartozó szabálysértési-, gyámügyi- és kisajátítási eljárással, az anyakönyvi igazgatással, az egészségügyi osztályok hatáskörébe tartozó szabálysértési-, gyámügyi- ás kisajátítási eljárással, az anyakönyvi igazgatással, az egészségügyi osztályok ügykörébe tartozó szociális igazgatással; ezen kívül néhányan a mezőgazdasági igazgatás államigazgatási jogi és szervezési vonatkozásait tanulmá-/ I f\ n* «T“ ~ * “ ~ * ** * — ■* nyozzak. a m.eve mellett, vagy ügy* jogi és eljárd hallgatók bíróságok büntető és polgári tanácsai cüZÍ szerveknél a gyakorlatba- egészítik ki anyagi jogi ismereteiket. Törekvésünk az, ho y a hallgató egy, esz tartama alatt, s az instruktorok legföljebb kát ügykörrel foglalkozzék a gyakorlat eg o abban alapos gyakorlati tájékozottságot szerezzen, is ilj^en értelemben foglalkozzanak a hallgatókkal; másrészt u.n.munkagyakorlatokat szervezünk, melyeknek célja nem merül ki a munkahelyen val tájékozódásban, hanem a hallgatók aktiv munkát végeznek, bizonyos eső-