József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1994-1995, Szeged
1994. október 13., I. rendes ülés
A rektori tevékenységgel kapcsolatos elképzeléseim Az elmúlt négy évben dékánhelyettesként, majd dékánként részt vettem, részt veszek az egyetem irányításában, fejlődési pályájának alakításában. Az a véleményem, hogy az irány, amely felé a József Attila Tudományegyetem elmozdult, jó. Midhárom karon bővült a képzési skála, új szakok indultak, jelentős mértékű a posztgraduális akkreditáció, sokféle kutatási és oktatási pályázat volt sikeres, erősödtek a nemzetközi kapcsolatok, növekedett a hallgatói létszám. Vagyis a korábban is jóhírű, nemzetközi elismertséggel bíró egyetem gyarapodott, új pozíciókat alakított ki. Ezért rektori koncepcióm meghatározó eleme nem lehet más, mint az, hogy különös figyelmet és folyamatos erőfeszítést fordítsak az egyetemen jelenlévő hatalmas szellemi érték megőrzésére és biztosítsam a színvonalas alkotó munkához a bizalmat és a nyugalmat. Koncepcióm másik tétele abból következik, hogy a jól átgondolt, a távlati következményeket is felmérő változás (változtatás) híve vagyok. Egyetemi vonatkozásban kevéssé hiszek a drasztikus beavatkozások mindenhatóságában. Ilyen kvalifikáltsági szinten az ember és az általa létrehozott érték minősége a döntő. Úgy vélem, hog e felfogás megvalósításában "befelé" az ésszerű gazdálkodás, "kifelé" az esetenként a merészséget sem nélkülöző vállalkozás a leginkább célravezető. Vagyis az egyetemen belüli mozgásfolyamatokban a pillanatnyi helyzetek kiegyensúlyozott kezelése, a külső lehetőségek felkutatását és felhasználását illetően pedig - rendszeres személyes részvétellel is - az erőteljes expanzió (pályázatok, kapcsolat a gazdaság és a társadalom szervezeteivel, főszereplőivel) lehet sikeres. Mindennek a vezetési stílusbeli összefüggései is igen fontosak. Dékánként kiválónak tartottam, tartom azt a megoldást, hogy az egyetem belső egyensúlyát a három dékán és a rektor konszenzusa valósítja meg. Meggyőződésem, hogy ez az egyetlen helyes út. Szeretném ezt megerősíteni azzal, hogy nagy fontosságot szánok a professzori karral, tanszékvezetőkkel, tanszékcsoportvezetőkkel való rendszeres konzultációnak, eszmecserének. Azt gondolom, hogy az egyetem bármilyen színvonalas is, önmagában, saját bűvkörében tetszelegve nem képes igazán hatékony lenni. Az életképesség fenntartásához érzékenynek kell lenni a társadalmi elfogadottság alakulására, és ügyelni kell arra, hogy az egyetem a jelentőségének megfelelően integrálódjon a felsőoktatás helyi, országos és nemzetközi rendszerébe, mert erősödni fog a felsőoktatási intézmények közötti versengés a hallgatóért, a fejlesztési forrásokért. Szinte egyfajta létért való küzdelem látszik körvonalazódni. Ebben a versengésben naprakésznek kell lennünk. A jövőt illetően érzékelek néhány kellemetlen körülményt, de számos kecsegtető lehetőséget is.
