József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1989-1990, Szeged

1990. június 7., VI. rendes ülés

7 azt a jogot, hogy egy jogásznak az érvelését felülbíráljam, csupán kételyeimet szeretném elmondani. Én úgy gondolom, hogy a választás módját most mindenképpen rögzítenünk kell, mégpedig egyértelműen kellene rögzítenünk azért, hogy később ne érjen mindkét esetleg az a vád, hogy a menet során esetleg valamiféle manipuláció történik. Hogy hány ember képviselje az egyes karokat, hogy hány ember képviselje a hallgatókat. Hogy hogyan fogunk szavazni, azt nekünk most el kellene dönteni. A javaslatot jónak tartom, ha kihagyjuk a 49-es szakaszt akkor egyrészt a matematikai megfontolások is helyükön lesznek, másrészt így nem korlátozzuk a jövőbeni egyetemi tanács jogállását, hiszen annak tagjai maguk dönthetik majd el milyen jogosítványaik legyenek. Azt javaslom, hogy az első forduló után senki ne legyen még megválasztott, hiszen nem várhatjuk el minden oktatótól, aki tanácstag szeretne lenni, hogy mindenhol nagy programbeszédeket tartson, viszont azoktól, akiknek a neve az első forduló után fölmerül, elvárhatjuk, hogy elmondják elképzeléseiket, pl. karonként tartott oktatói értekezleteken. Abban még bizonytalan vagyok, hogy hány hallgató képviselő legyen az egyetemi tanácsban, hajlok arra, hogy karonként 2, hiszen végeredményben az oktatás eredményét a hallgatókon tudjuk lemérni. Az is igaz, hogy akármennyi hallgatót is választottunk meg eddig, mindig - és ezt a tapasztalatim alapján mondom - kevesen jelentek meg csak közülük a tanácsülésen, és ez többször veszélyeztette a határozatképességet is. Ez azt mutatja, hogy elég lenne karonként 1 hallgató is, amennyiben azt a hallgatót jól választják meg. Pál József: Ha az egyetemi tanácsot parlamentként fogjuk fel, akkor a karonként 2-2 hallgatóval számolva is alacsony létszámú lesz ez a testület. Én most a dolgozói képviselet emelésére teszek javaslatot. Jelenleg a nem oktató dolgozókat - a tervezet szerint - 1 fő képviselné, pedig ők teszik ki az egyetem dolgozóinak 2/3 részét. Az én javaslatom ennek az 1 fővel való megemelésére irányul, olyan megfontolásból, hogy a nem oktató dolgozóknak is két nagy csoportja van: a karokon és a karon kívüli egységekben dolgozók. így javaslatom arra irányul, hogy egy főt válasszanak a karok, egyet pedig a többi egység. A másik javaslatom az állandó meghívottak köréhez kapcsolódik, nyilvánvaló, hogy lesznek a tanácsnak állandó meghívottjai (vagy csak tanácskozási jogi! tagjai), akik az __ egyetem vezető tisztségviselői, az egységek felelős vezetői. Én ebbe a körbe javasolom a szakszervezetek 1 képviselőjét is. Az állandó meghívottak tárgyalása azért fontos kérdés, hiszen befolyásolhatja a kari döntéseket az a tény, hogy egy rektorhelyettes tagjai-e valamilyen módon az egyetemi tanácsnak vagy nem lehet-e rájuk szavazni, vagy nem. Javaslom továbbá, hogy a jövőben az egyetemi tanács ülésére lényegesen nagyobb kör kapjon meghívót és anyagot, azért, hogy a választók képviselőikhez eljuttathassanak kérdéseket, javaslatokat, hogy milyen álláspontot képviseljen az adott di

Next

/
Thumbnails
Contents