József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged

1989. január 26., III. rendes ülés

14 támogatás. Ezeket el kell választani egymástól. Ugyanez a hely­zet ott, ahol 217 fó' szerepel Gazdasági Igazgatóság címen a táblában, ami létszámában több, mint a Bölcsészettudományi Kar. Ez így nehezen tárgyalható, mert ez a struktúra nem felel meg a funkciónak, ugyanis nincs elválasztva a szolgáltató és az igazgatási funkció. Én most csak az elvi állásfoglalását kérem az Egyetemi Tanácsnak, hogy a szociális funkciót, a szolgál­tatási funkciót és az igazgatási funkciókat válasszuk el a költségvetésben, és ilyen értelemben adjon mebízást a Költ­ségvetési Bizottságnak illetve a Rektornak vagy a gazdasági főigazgatónak, hogy alakítsa át a gazdasági tervezés alapel­veit. Ennek végső eldöntése majd újra az Egyetemi Tanács elé kerül. Állást szeretnék foglalni a pályázat kérdésében, amit a gazdasági főigazgató említett. Nem értek vele egyet. Nemcsak azért nem, mert egyetlen lehetséges mód arra, hogy pótlólagos forráshoz jussunk, hanem azért sem, mert hosszú időn keresztül a tudománypolitika szempontjából helyesnek tartottuk a pályá­zati rendszert. Helyes döntés volt, hogy a feladat finanszí­rozás felé tolódott a tudomány és az oktatás támogatása, de ugyanakkor az intézmény finanszírozás lemaradt. Ezen kétféle módon lehet segíteni. Az egyik, hogy amennyiben csak a pályá­zatok rendszerében tesz be az állam új pénzeket, akkor a pá­lyázaton belül kell biztosítani az intézet fenntartást is. Tehát az egyetemnek meg kell kapnia a pályázatokból a fenntartások­hoz szükséges százalékot. A következő megjegyzésem a működési költségek globális olda­lához fűződik. Ha összehasonlítjuk a különböző egyetemek műkö­dési költségeit, tapasztalhatjuk, hogy jelentős eltérések van­nak. Ez többek között a Szegedi Egyetemnek a rossz elhelyez­kedéséből adódik, a szétszórtságából és nagyon rossz felté­teleiből. Ha nekünk volna központi épületünk, akkor a fűtési, fenntartási, takarítási stb. költségek töredéke lenne csak an­nak, ami itt szerepel. Érthető módon a szegedi egyetem hát­rányban van, mert már eleve is hátrányban volt. Ezért amikor az egyetemek közötti költségvetési felsoztás történik, akkor ezt a halmozottan hátrányos helyzetet figyelembe kell venni. Kérem a gazdasági főigazgatót, gondoskodjék róla, hogy a kö­vetkező minisztériumi költségvetési tárgyaláson ez rendelke­zésre álljon. Sok esetben szóba került a 0,25 %-os rektori elvonás kérdése. Megnyugtatónak tartanám, ha a Rektor tájékoztatna arról, hogy az előző évben visszatartott 0,25 %~ot, milyen típusú bérfej­lesztésre fordította, ellenkező esetben ugyanis nehezen tudjuk megvédeni a karok előtt, hogy ilyen nagy mennyiségű bér marad a rektornál. Utolsó megjegyzésem, hogyan lehet valamit megtakarítani, pl. a külügyi problémákra. Előttem fekszik Az 1989. évi várható árvál­tozások hatása az egyetemen c. melléklet. Ebből a napi sajtóra vonatkozó áremelést emelném ki. Ez itt 217 ezer Ft növekedés­sel szerepel, összesen 340 ezer forint ez az összeg. Nem látom világosan, miért kell az egyetem központi költségvetéséből napi sajtóra egyáltalán fizetni? Helyesnek tartanám, ha a kollégáim a napi sajtót megvásárolnák. Ennek az áthárítása az egyetemi költségvetésre indokolatlan. Azt javaslom, hogy ezt az összeget

Next

/
Thumbnails
Contents