József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged

1989. január 26., III. rendes ülés

- 12 -adja feladatul a Makay-bizottságnak, hogy véleményezze és a következő tanácsülésen tegyen javaslatot erre vonatkozóan. Rektor: Van~e ilyen javaslat? Ha nincs én a következőt aján­lom: amikor a Felsőoktatási Fejlesztési Alapon elnyert összeg lebontására kerül sor, a tudományos rektorhelyettes ebbe a kérdésbe a dékánokon kívül vonja be Makay Árpádot, illetve azokat a szakértőket, akiket ő javasol annak eldöntésére, hogy azokból a pénzekből, amit számítástechnikai célokra kértünk van-e lehetőség ilyen alap létrehozására. Makav Árpád: Tisztelt Egyetemi Tanács! Egy határozatunk van, mely szerint számítástechnikai fejlesztési célokra az egyetem költségvetése elkülönítetten biztosít pénzeszközöket, ameny­­nyiben, ezt a költségvetés tárgyalásakor szükségesnek látja. A másik - nem létező - határozat pedig általános számítástech­nikai célokra egy olyan alap, amelyből lehet évközben igényelni. Köszönöm szépen. Rektor: Kérem Szabó elvtársat, hogy ehhez szíveskedjék hozzá­szólni. Szabó Dezső: Nem értem a kérdést. Ha ez a téma egyszer le­zárult, akkor ezt miért vesszük újra elő? A Kibernetikai Laboratórium kierőszakolta új gépek vásárlását, amit érdemes volt megvenni, é3 amivel mi egyet is értettünk. Rektor: Tehát az a fejlesztés, amikről mindannyian beszélünk az ugyanaz, és az megtörtént? Makav Árpád: Tisztelt Egyetemi Tanács! A Felsőoktatási Fej­lesztési Alaphoz pályázatot nyújtott be az Egyetem az én ja­vaslatomra. Ebből a pályázatból látszik finanszírozhatónak az Egyetem számítástechnikai gépparkjának a felújítása, módosí­tása, korszerűsítése, egyáltalán a fönntartása. Úgy néz ki, hogy a Természettudományi Kar pályázati pénzéből ez finanszí­rozható. A határozat pedig arra vonatkozik, hogy nemcsak a Felsőoktatási Fejlesztési Alapból, hanem az Egyetem saját költ­ségvetési összegeiből is lehetne ilyeneket finanszírozni. Rektor: Ezt a dolgot a végén külön szavazásra fogom feltenni. Megkérdezném, hogy az itt elhangzottakkal, és az elhangzot­takban szereplő eddigi intézkedésekkel egyetért-e az Egyetemi - Tanács? Burger Kálmán: Tisztelt Egyetemi Tanács! A Kibernetikai Laboratórium helyzete olyan, hogy lehetetlen működését tovább folytatni, akkor, ha bizonyos segítséget nem kap. Pusztai Ferenc miniszterhelyettes elvtárs levelében az áll, hogy azokat a felsőoktatási fejlesztési pályázatokat, amelyeket elutasítottak, amilyen pl. a Kibernetikai Laboratóriumnak a pályázata is, minden újabb külön pályázat beadása nélkül meg lehet ismételni. Ezek a jövőben előnyt élveznek. De miután nem tudjuk megvárni azt, amíg ezen a pályázaton a pénz bejön, Hk

Next

/
Thumbnails
Contents