József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged
1989. január 26., III. rendes ülés
11 alapellátást. Kérjük Rektor Úrtól, hogy ilyen irányban a helyzet drámaiságának ecsetelésével lépjen fel a minisztérium előtt. A másik észrevételünk a bérfejlesztésre vonatkozik. Az SZB január 4-én tárgyalta a rektori előterjesztést, amellyel egyetértett. Sajnos azonban az elfogadott változatot a bizottság csak néhány perccel az ülés előtt kapta meg, így hát kellő áttekintése a tagoknak az anyagról nem lehetett. Ezzel kapcsolatban a következő a megjegyzésünk: az a pénzösszeg, amely nem került le bértömegarányosan a karokhoz - ez éves szinten kb. 1,5 millió forint - ebből szándékozunk a Biotechnológiai és a Régészeti Tanszékeket létrehozni. Az így is megmaradó több mint egymillió Ft, és annak különösen a 454.900 Ft összegű tartós bérként jelentkező mozzanata szempontjából szeretnénk, ha Rektor Úr ennek a pénznek az elosztását az SZB elé hozná előzetesen és itt a szakszervezeti beleegyezés megelőzné az <5 döntését.Bizalmi Testületi ülésen is felmerült egy kérés Rektor Úr felé, hogy az 5-6 éve érvényben lévő decentralizálás következtében hátrányba került egységeknél kialakult nagy különbségeknek a megszüntetése irányába tenne lépéseket bizonyos bérelemzés után. Rektor: A hozzászólást voltaképpen kérdésnek is értelmezhetem, így ami kérdés benne arra válaszolok. Ami az SZB januári ülésén hatáskörömbe adott bérrel kapcsolatos: szeretném az Egyetemi Tanácsot megnyugtatni, hogy új állásokat létrehozni ebből a bérből nem kívánok. Az egyetemen nyilvántartott alacsony bérek összegét szeretném megemelni olyan céllal, hogy jó szakembereket lehessen az egyetemhez vonzani a létesítendő tanszékekre. Szeretném megemlíteni, hogy mint ismeretes, az idén Szervezeti és Működési Szabályzatunk felülvizsgálatra kerül. Mint az egyetem vezetője itt is szeretném leszögezni, hogy olyan irányba kívánom módosítani az egyetemi Szervezeti és Működési Szabályzatot, hogy az egyetemet az Egyetemi Tanáccsal együtt vezessem, s előzetes hozzájárulást ne kelljen kérnem egyetlen szervtől sem döntéseim meghozatalához, kivéve az Egyetemi Tanácsot. Ebbe beleértem a Szakszervezeti Bizottságot, illetve a Szakszervezeti Bizalmi testületet is. Másrészt szeretném megköszönni a szakszervezet támogatását a költségvetés egészéhez. A másik kérdéssel kapcsolatban közlöm, hogy kész vagyok arra, hogy a költségvetési ellátmányok fő számaira vonatkozóan egy bizonyos értelemben radikális változtatást, amenynyiben az jól elő van készítve, az Egyetemi Tanács egy későbbi - ülése számára javasoljak. Az idei főszámokkal kapcsolatos támogatást megköszönve megemlítem, hogy magam is hasonló szellemű határozati javaslatot kívánok előterjeszteni ez ügyben. Főtitkár Úr! Meg lehet -e állapítani a jegyzőkönyvből, hogy eldöntöttük-e számítástechnikai alap létesítését novemberi tanácsülé sünkön? Tóth Károly: Azt javasolta a Rektor, hogy a számítástechnikai alapról az Egyetemi Tanács november 17-én ne döntsön, hanem