József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged
1989. január 26., III. rendes ülés
10 ződéses munkákbók származik, és köztudottan a szerződéses munkák volumene cvsökkent, előre mondhatjuk, hogy az idei érdekeltségi alap nominálisan kevesebb lesz, mint amennyi tavaly volt. A tavalyi érdekeltségi alap felhasználása során kitűnt, hogy tavaly a mostaninál valamivel nagyobb összeg sem volt elegendő. Pontosan nem tudom megmondani, de körülbelül 600 ezer forinttal túlléptük. Egy megbeszélés során meg is állapodtunk abban, hogy a jövőben az egyetem ezekenek a körülményeknek kizárólag a szerződéses munkák bevételéből nem tud eleget tenni. Tehát, ha mi a következő tanácsülésen bármilyen tervet csinálunk ezekenek a pénzeknek az elosztására, az a terv látszat terv lesz, amelyről már most tudjuk, hogy betarthatatlan. Ezt azért mondtam el, mert úgy érzem, fennáll a veszély, hogyha most elfogadjuk ezt a költségvetést, akkor megint ott tartunk majd, hogy a következő tanácsülésen az elosztáson fogunk vitatkozni. Szeretném felhívni a figyelmet arra, ha el is fogadjuk ezt a költségvetést, akkor azzal a fenntartással fogadjuk el, hogy szükség esetén ennek egyes tételei felülvizsgálhatók legyenek, továbbá már most hangsúlyozzuk, és hívjuk fel a figyelmet arra, ha az egyetem minimális szociális, társadalmi és külügyi kapcsolatait továbbra is - akárcsak a régi szinten - fenn akarjuk tartani, akkor ezekre is külön központi forrásra van szükség. Rektor: Azzal a gondolattal nyitom meg a vitát, hogy a helyzet pillanatnyilag anvivalens. Megítélésem szerint a művelődési tárca költségvetési szervei az idei költségvetési alku után bizonyos elégedettséggel álltak fel az asztaltól, mert a korábbi elosztási rendben bizonyos változtatás történt, amely számunkra előnyös volt. Ez nominálisan határozottan jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy az egyetem visszafejlődésének a folyamata lassul. Igen számottevő összegek mennek pl. az 5. számú mellékletben látható összegekből olyan kiadások finanszírozására, amelyek az új adórendelet és az országon belüli új pénzforgási szabályozások értelmében levonandók az egyetemünktől. A főhatóság ezeket megadta, hogy legalább ezek elvonása ne okozzon csökkenést. Itt nem arra kellene koncentrálni, hogy mennyiben felelős a mi főhatóságunk vagy a kormány vagy az egyetem bizonyos problémákért, hanem az egyetemen belüli elosztásra kellene figyelni oly módon, hogy feltárnánk a költségvetési javaslat és a benne szereplő kimutatások esetleges gyenge pontjait, és módosításra tennénk szükség esetén javaslatot. Várom a kérdéseiket. Pál József: Tisztelt Egyetemi Tanács! Bizalmi testületünk megtárgyalta a költségvetést. Két mozzanatban szeretnék hozzászólni: az egyik a dologi rész a másik kérdéskör pedig a bérfejlesztéssel kapcsolatos. Ez utóbbit az SZB tárgyalta meg. Ami a dologi részét illeti a költségvetésnek, bizalmi testületünk egyetértett az ottlévő főbb számokkal és arányokkal. Ugyanakkor azok a számok, amik a tanszékekre illetve a karokra kerülnek, olyan alacsonyak, hogy gyakorlatilag már az alapfunkciót veszélyeztetik. Ugyanakkor a céljellegű pályázatok, rendkívül pozitívak, de természetesen nem tudják helyettesíteni az