József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged
1989. július 5., VII. rendes ülés
szevonjuk. Nem az intézeteket feltétlenül, hanem a közgyűjteményekben és kutatóintézetekben dolgozóknak órakötelezettségeket állapítsunk meg, és ennek fejében egyetemi címet is kaphassanak. Hogy most ennek ki fog kevésbé örülni, a Berend T. Iván, vagy pedig az egyetemek, azt még nem tudom. Tudok olyan egyetemekró'l, ahol kimondottan az egyetemi oktatói kar a gátja annak, hogy az akadémiai intézetek dolgozói bekerüljenek mint oktatók. Ugyanakkor tudok olyan eseteket is, ahol a karok jól oldják meg, szívesen foglalkoztatják félállásban az intézeti dolgozókat, és azt, hogy itt most egy ilyen tanszék jön létre, amely végül is egy gyűjteményre, a Móra Múzeumra alapozódik, modell értékűnek tartom, az egész országra vonatkozóan. Nagyon örülnék, ha a pesti Régészeti Tanszéken vagy a pesti Történeti Intézetben bármely tanszéken a Fodor Pistától, a Nemzeti Múzeum igazgatójától kezdve a legfiatalabb munkatársig teljes értékű egyetemi oktatóként tevékenykednének a 90-es években. Es ezzel föloldódna egy óriási feszültség, ami politikai-gazdasági ellentéteket keltett ennek az országnak a tudományos és az oktatói apparátusa között. Ez egy 40 éves ellentét, korábban ideológiai alapja volt, hiszen amikor létrejött, nem szaktudomány-politikai megfontolásból történt (amit egyébként Klebelsberg már tervezett, hogy ugyanis néhány humán ágazatban legyenek önálló kutatóintézetek), hanem azért, mert az egyetemi oktatást, különösen ami a humán tárgyakat illeti, egy propagandagépezet részének tekintette a szovjet kultúrpolitika és ezt átvéve a Révai-féle kultúrpolitika, és a tudományos intézetekben pedig azokat a kádereket, tudósokat helyezték el, akik - hogy is mondjam - lehet, hogy politikailag nem olyan megbízhatók voltak, dehát valaki el kellett, hogy tudja olvasni az okleveleket is. Ez óriási ellentéteket szült néhány szakmában, de mostmár kimegy az a generáció, aki ezt létrehozta. A személyi feltételeket egyébként jónak tartom, bár csak az általam ismert pesti Bölcsészkarból indulok ki. Tehát ezeket szerettem volna itt hangsúlyozni. Egy harmadik dolog amivel aztán váratlanul találkoztam a szegedi egyetemen - a könyvtárosok és a könyvtári állásban lévő' két csoportjának a megkülönböztetése, amely nem az én miniszterségem alatt történt, és úgy látom, Szegeden kulminál a legjobban. Én magam a szakszervezettel - a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetével - értek egyet teljes mértékben, és a jövő' hétre már egyeztető' értekezletet hívtam össze Stark államtitkárnál, hogy ezeket az ellentéteket hogyan lehet kiküszöbölni. Ugyanis kiderült, hogy sokmindenki sáros ebben; "magyar módra" történt ennek a korábbi egyeztetése: egyes szakszervezeti funkcionáriusok is mást mondanak ma már, mint mondtak négy hónapja, minisztériumi tisztviselők is, nincsenek jegyzőkönyvek, stb. Ki fogom vizsgáltatni és összeengedem őket. Mindenesetre ténykérdés, hogy azonos munkavégzést megkülönböztetni besorolás miatt eddig is a visszaélések alapja volt, hiszen azt tudom, hogy volt olyan időszak, amikor oktatói besorolásba szerettek volna kerülni a tanszéki könyvtárosok, hogy részesüljenek a pedagógus fizetésemelésből, a címről nem is szólva. Aztán most történt egy másik fordulat. Szóval egy kicsit "magyar módra" csináljuk mindezt, mindig a má-
