József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1988-1989, Szeged
1989. július 5., VII. rendes ülés
13 síknak a kertjébe beszélünk bele, és a sajátunkba nem. Egyébként pedig a szakszervezetnek van teljesen igaza, ezt rendezni kell. (Nem tudom ezen az egyetemen hogy volt, másutt a különböző intézmények helyi megoldásokat találtak. A mi intézetünknél is eló'állt az a helyzet, hogy egy 4 éve végzett könyvtáros tanítványom a Munkásmozgalmi Múzeumban 13.000.-Ft-ot keres, az én tudományos intézetemben egy korosztályombeli 47-48 éves tudományos osztályvezető' fizetése 11-11.500. -Ft. Nálunk ezt megoldottuk, mert tudomásul vétettem a tudományos karral, hogy nálunk is föl kell emelni a könyvtárosok bérét, mert ennyi egy könyvtáros ára Magyarországon. És a helyi egyeztetés a szakszervezet és az igazgatóság között megtalálta a megoldást.) Nem tudom, hogy Szeged vajon egy kirívó eset, vagy miért nem lázadoznak másutt is a könyvtárosok; azt tudom, hogy a tárca korábbi álláspontja az volt, hogy a tanszéki állományba tartozó könyvtárosok fizetését a pedagógusok fizetésével együtt fogják rendezni, de ez láthatólag nem elégíti ki az embereket, tehát le kell ülni és egyeztetni. Engem nem téveszt meg az, hogy a sajtó hol, mit, hányszor ír meg, olyan idó'szakban vagyunk, amikor a sajtó botrányokat ír, a föltűnést keresi; én szívesebben olvastam volna erről a Móra Múzeummal kitalált modellről, de erről egy árva sort sem láttam. Pedig - elnézést, nem akarom megbántani ezeket a könyvtáros kollégákat, akiket ez az igazságtalanság érint, de - a magyar tudománypolitika stratégiáját tekintve ez a modell legalább annyit, vagy még többet megért volna, mint a harcias, rosszul fogalmazott nyílt levelek és felhívások hosszadalmas sajtóbeli szellőztetése. De hangsúlyozom, ez probléma és ki is fogjuk vizsgálni. (Elnézést, hogy erre a kérdésre kitértem, de már itt a folyosón elkapott a TV-híradó; Na, most hogy jó-e Szegednek, az egyetemnek, hogy a TV 1. híradója ezzel foglalkozik, azt gondolja végig maga az Egyetem. Én mindig nyitott vagyok a sajtó előtt, elég jól bírom a csípőből tüzelés követelményeit, de ez ma kissé furcsa, hogy mi leadjuk az autonómia körébe, az igazgatás, sőt a tartalmi kérdések kezelését, és amikor valamelyik általános iskola alsó tagozatában öt pedagógus összejön, hogy ők sztrájkolnak, ha nem emelik föl a fizetésüket és aztán levelet írnak a miniszterelnöknek (mostmár százával írják és a miniszternek), és néhány ilyet kivizsgálva kiderült, hogy egyik községben a pedagógusok fizetése 30-40 %kai magasabb mint a másikban, mert az egyik helyen vállalkozókedvű, jó igazgató van, a másikban nem. Az egyik megyében 30-40 %-kal magasabb a pedagógusok fizetése, mert annak a megyének a vezetése (pl. Vas megye) ad arra, hogy mind a köz-, mind a felsőoktatásban dolgozók jobban meg legyenek becsülve. De a magyar ember úgy gondolja, hogy egy levél, a "felmegyek a miniszterhez"-attitűd hasznosabb. Mi azt mondjuk, hogy a megoldásokat nem Budapestről kell mindenre megtalálni. És miután egy diktatúrához, centralizált gondolkodáshoz szokott nép és társadalom vagyunk, amely kívánta az autonómiát, azt mondjuk, ha kívántátok az autonómiát, akkor tessék ahhoz fordulni először. Es ha ott nincs megoldás, akkor kell följebb jönni. (Nem akarom ezzel a szegedi probléma élét elvenni, de hangsúlyozom, hogy másutt meg tudta oldani a helyi vezetés. Ugy hogy alapo
