József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1987-1988, Szeged

1987. november 19., II. rendes ülés

11 anyagba. Ez az oktató személyi anyagához tartozik, személyiségi jogait sér­tené, ha olyanok is, akikkel neki nincs munkakapcsolata, megtudják. Ezt az EHT lényegében el is fogadta. Deák Béla: Javasolja, hogy a hallgatói véleményezéseket a személyzeti osztály kapja meg, az garantálja, hogy a minősítésekkor ez a szempont megemlitődjék. Kévéi Ferenc: Lebeszéli Deák elvtársat erről a javaslatáról. A Természettudo­mányi Karon neki jutott ez a hálás feladat, ami kari szinten néhány hetes mun­kát jelent. Tagja volt a szerkesztő bizottságnak, és elborzadva látta, mi lett a II. §-ból, a véleményezés megszervezéséből. Túl sok előirás, mely mind más problémát vet fel a különböző karokon, már a megszervezés metódusában is. Ja­vasolja hogy pl. a Kari Hallgatói Tanács foglalkozzon ezekkel a dolgokkal. Ez az ügy haHgatói aktivitás nélkül nem megy. Kari vezető irányitás nélkül sem megy. Az a véleménye, hogy a részleteken nem kell vitatkozni, inkább a Kari Hallgatói Tanács szerepét kell hangsúlyozni, és a lehető legáltalánosabb, konk­rétum nélküli szöveget elfogadni. Zilahi Tibor: Tóth János^ gondolatát továbbfejlesztve elvárhatja-e a hallgatóság érdeklődő, funkciókban lévő része, hogy;.a tanszék helyzetét érintő, nemcsak az órák, előadások minőségét, hanem a jegyzeteilátás minőségét is érintő értékelé­sekbe is betekinthessen. Nem az egyedi, személyeskedő dolgokra lennének kiván­csiak a megválasztott rétegek, hanem:globális értékelő anyagokra, hogy ebből a hallgatóság a maga részéről mit vonhat le. Van-e ennek elvi vagy gyakorlati akadálya? Rektor: Nem látja az anyagban, hogy tanszékek véleményezése egyáltalán történik-e. Szalay István: A valóságban mindenesetre folyik a tanszékeken oktatói vélemé­nyezés. Rektor: Olyan súlyú módositó javaslatok merültek fel, hogy a napirend további tárgyalását berekeszti, leveszi a napirendről ezt a szabályzatot. Rektor; Rátér a bejelentésekre: A tanulmányi és vizsgaszabályzat módosítása A tanulmányi és vizsgaszabályzatot az újjáválasztott Egyetemi Hallgatói Tanács elé vitte, amely az E.T. által megismert formában jóváhagyta egy pont kivéte­lével, ill. lényegében két egymással összetartozó pont kivételével. Az EHT a 9. szabályzati pontot csak azzal a záradékkal hagyta jóvá, hogy a heti óraszám egyetlen tárgyban, egyetlen félévben sem haladhatja meg a 34 órát, és a félévi vizsgaszám egyetlen szakon és egyetlen félévben sem haladhatja meg a hatot. Em­lékezteti az Egyetemi Tanácsot, hogy 1985. decemberében rektori előterjesztés­ben elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében a heti kötelező óraszám át­laga az első 8 félévben 32 lehet, a félévi vizsgaszám átlaga pedig 5 lehet, és ennél nem több. A hallgatóság ennek eltörlését kéri, amivel ő éppen a két év­vel ezelőtt hozott határozat miatt nem érthetett egyet. Azt javasolta az EHT-nak, hogy ilyen értelmű javaslattal az EHT éljen az E.T. felé, mert ha ezt nem teszi, ebben a kérdésben patthelyzet alakulhat ki. A javaslatot az elmondottaktól füg­getlenül racionálisnak tartja. Megjegyzéseket, hozzászólásokat kér. Gulyás Sándor: Nem az okozza-e a problémát, hogy vannak olyan félévek, amikor egy évfolyamnak 36 órája van, de a másik félévben csak 28 vagy 30 van, és nem összesítve számolják a hallgatók. Rektor: A hallgatók kívánsága, hogy 34-nél több heti óra egyáltalán ne legyen egyetemünkön. A rektor javaslata 36 óra volt. Tehát a vita 2 órán folyik pilla­natnyilag. Ha már minden másban egyetértünk akkor ez lehet egy külön egyezkedés tárgya. Ha úgy tűnik, hogy a TVSZ kilencedik pontját szükséges továbbra is ide­iglenesen érvénybe léptetni, akkor erre ő most is kész. A többi 7 ponttal kap-Iá

Next

/
Thumbnails
Contents