József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
karok önállóan határozzák meg. Ajánlja a nyelvszakok vonatkozásában a tömhösités bátrabb kezdeményezését . Kovács István: Egyetért az anyaggal, a Bizottság észrevételeivel, amely sok helyen a jelenlegi rendszer fenntartását javasolja, amelynek ő maga is hive. A hatáskörökkel kapcsolatban felvetett javaslattal, hogy tudniillik ott intézzék a hallgató ügyeit, ahol a hallgatót ismerik, ellentétesen érvel: nem biztos, hogy ott kell lezárni az ügyet. A "fogott birák" hasonlattal érvel /inkább akárki, mint az, akit ismerek/ a kétfokozatú döntés meghagyása mellett. Nem ért egyet a döntés alacsony szinten történő lezárásával, inkább amellett van, hogy társadalmi szervezeteknek kell átadni az ügyeket, mint önkormányzati szerveknek. A vizsgaidőszak megállapitásakor mindig különböző véleményeket tapasztal. Az államigazgatási főiskola szervezésénél szerzett tapasztalatokra hivatkozva elmondja, hogy nincsenek arra vonatkozóan objektiv törvényszerűségek, egzakt mérési módszerek, hogy a rövid vagy a hosszabb vizsgaidőszak a jobb. A vizsgaidőszak felfokozza a hallgató befogadóképességét. Kár lenne lemondani időszakokról, ahol a hallgatók ismereteket szerezhetnek. Nem érti, miért kell lebeszélni a hallgatókat a nyári tanulásról. Megfontolásra kéri ezeket az érveket, időt kell adni a hallgatóknak. 10 éven át volt a Minisztérium jogi szakbizottságában, ahol mindig volt olyan kérés, hogy szeptemberben is legyen vizsga. A 8. oldalon található párhuzamos képzéssel kapcsolatos észrevételét az MM figyelmének felhívására teszi. A magyarországi egyetemek nem erre épültek fel. Ilyen képzési formákat nagy oktatási központokban lehet kialakítani átlagosnál jobb képességű hallgatók esetében. Például, ha lenne olyan főiskola, amely délutánonként nyelvi órákat adna, ezzel előrelépne a magyar külkereskedelem és 10 esztendő munkája megtérülne! Tehát ilyen kívánalmak kimondhatok, de mivel nincsenek ilyen intézmények, következésképpen ilyen feltételek nincsenek. Az indexaláirás eltörlése helyett - ha ezzel foglalkozni kell -- 11 -