József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged

3 támogatás átnyúlik egyik tárgyévről a másikra. A Tudományszer­vezési és Informatikai Intézet a maga részéről minden kutatást elfogadottnak tekint azzal a tapasztalattal, hogy az egyetemi kutatóhelyek kiválóan teljesítették a vállalt kutatási felada­tokat . A kutatóegységeknek is az a tapasztalata, hogy az eddigi támo­gatás nagyon hasznos volt az egyetem szempontjából; elégedettek a kutatások eredményeinek számonkérési módjával, a kötetlen be­szélgetéssel. Tájékoztatásul elmondja, hogy a közeli napokban újabb pályázati kiirás várható 4 milliárd forint összeggel. Ezen kivül a kétlép­csős pályázatra is adott a lehetőség. Ennek határideje január 13-31. Örömmel közli, hogy az összeg 40 %-a az egyetemekre ke­rül . Rektor: Az Írásos és szóbeli előterjesztéssel kapcsolatban kérdés nem lévén megnyitja a vitát, amely kérdéseket is magában foglalhat. Bartók Mihály: A Természettudományi Kar állami megbízásos támoga­tását - amelynek az összege 5 év alatt mintegy 77 millió Ft. - összehasonlítva a TTKar költségvetésével, amely ugyanezen 3 év alatt 25 millió forint volt, jelzi, hogy ez nem szerencsés ten­dencia. Szerinte nem pályázni kellene, hanem az egyetem kapja meg ezt az összeget költségvetésként. Änderte Ádám: Javasolja, hogy minden tanszék adjon egy rövid ösz­­szefoglalót az egyetemi Évkönyv számára. Jóllehet a kutatási ered­mények egy része a publikációjegyzékben szerepel, szeretné, ha leg­alább 5 évenként egyszer a tanszékek tájékoztatást adnának erről a tevékenységükről. Horuczi László: Bartók elvtárs felvetéséhez kíván csatlakozni, amennyiben azt javasolja, hogy időszerű lenne az állami megbízásos támogatás országos elosztásának módosítása. Szerinte az alapegy­ségeknek nagyobb önállósággal kellene rendelkezni. A támogatás összegének emelését szorgalmazza. A félreértések elkerülése végett jelzi, hogy a Filozófia Tanszékkel kapcsolatos dátumok a valóság­ban nem egyeznek a táblázatban feltüntetett adatokkal. Pályázata­iknak csak egy része jár le 1985-ben, mivel többet később, 1983-ban

Next

/
Thumbnails
Contents