József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
Melléklet Az egyetemi, főiskolai oktatókra ós vezetőkre vonatkozó követő mónyrondszer irányelveire továbbá az oktatói köve te Iményr ends:: valamint a létszám ós bérgazdálkodás korszerüsitésó re vonstkoz minisztériumi tervezeteket megvitató oktatói fórum tapasztalatai A fenti két minisztériumi javaslat megvitatására az 1935. május 28-án megtartott oktatói fórumon került sor, amelyen eihar.g zott véleményeket az alábbiakban foglaljuk össze. Általános észrevételek A fórum résztvevői egyetértettek azzal, hogy szükséges az egyes oktatói kategóriákra vonatkozó megváltozott követelmények rögzítése. Ezzel szemben a bér- és létszámgazdálkodás! tervezette kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az rendkívül nagy nyugtalanságot, megdöbbenést és elkeseredést váltott ki. Mind az idősebb, mind a fiatalabb oktatók sértőnek érzik magukra nézve az abban foglaltak mivel a tervezet azt sugallja, hogy az egyetemi oktatókat adminis rativ eszközökkel kell a jobb munkára kényszeríteni. A fórum rósz vevői úgy vélték, hogy az alapvetően helyes oktatói követelményrendszert nem szabad összekapcsolni egy ilyen bórgazdáIkodási kon cepcióval, hanem előbb meg kell teremteni a magasabb szintű oktatói követelményrendszer alkalmazásának feltételeit: meg kell vslósitani a felsőoktatás régóta esedékes érdemi béremelését, s biz tositani kell az oktatás, kutatás anyagi feltételeit. Általános volt továbbá az a vélemény is, hogy a felsőoktatásban kialakult jelenlegi helyzetért a minisztérium a felelősséget az egyetemekre, főiskolákra háritja, s kizárólag a felsőoktatási intézmények feladatává teszi a helyzet megoldását is, 5 év eltelte után kilátásba helyezve az esetleges létszám- ós bórelvoná st.