József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged
Oktatóink jelentősen járulnak hozzá a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szegedi kihelyezett tagozatának működéséhez. Érzékelhető, kölcsönös segitséget nyújt egymásnak az Állam- és Oogtudományi Kar valamint a tanácsi apparátus a napi oktató munkában és továbbképző előadások tartása terén. A szerződésben foglaltaknak megfelelően, illetve sok esetben azon túlmenően a Városi Tanács segitséget nyújtott fiatal oktatóink és dolgozóink lakáshoz juttatásához. E segitség csúcspontját a 80-as évek elején érte el a Városi Tanács és az egyetemi Szakszervezeti Bizottság között akkor kialakult különösen jó együttműködés következtében. Megemlítendő, hogy vezető oktatóink minőségi lakáscserére vonatkozó igényeinek kielégítésében is sok esetben kaptunk megértő támogatást Szeged város tanácsától. Kapcsolatunk minőségét jelzi, hogy a tanács az elmúlt évben elvégezte az egyetem központi épülete környékének parkosítását, s erre az évre tervezi az oktatási intézményként és idegenforgalmi nevezetességként egyaránt fontos egyetemi Füvészkert bejáratánál gépkocsi parkoló létesítését. A várossal való szerződésben is rögzített közvetlen együttműködésnek kiemelkedő elemét alkotják az egyetemen folyó helytörténeti kutatások. Delentős részben egyetemünk tudósai Írják Szeged történetét /főszerkesztője Kristó Gyula profeszszorunk/, amelynek két kötete már megjelent, mig további két kötet munkálatai előrehaladott állapotban vannak, s megjelenésük a következő években várható, csakúgy, mint az Algyő, illetve Kiskundorozsma történetének kutatásában elért eredmények könyv alakban való közreadása. A marxizmus-leninizraus oktatásában, a politikai műveltség emelésében városunkban számottevő feladatot oldanak meg az egyetem Marxizmus-Leninizmus Tanszékcsoportjának oktatói, elsősorban az MSZMP megyei oktatási igazgatósága /OI/ keretében. Itt említendő meg, hogy a közelmúltban külön együttműködési szerződés jött létre egyetemünk és az 01 között. E megállapodás keretében egyetemünk közreműködik az 01 számítástechnikai fejlesztésében, előadókat biztosit az 01 munkájához és segiti