József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1985-1986, Szeged

W\ az 01 dolgozóinak nyolvi továbbképzését. Ezzel szemben az 01 a továbbképzésben résztvevő pedagógusok, valamint levelező hall­gatóink számára szállást nyújt, továbbá hozzájárul tanterem gondjaink megoldásához is. A hagyományokat folytatva az 01 részt vesz oktatóink és dolgozóink politikai-ideológiai képzésében. A fenti áttekintés terjedelmi okokból vázlatos, és lénye­gében a legfontosabb pozitívumok bemutatására szorítkozott. Befejezésül megemlítjük a város és egyeteme kapcsolatának né­hány problémáját. Még megtalálhatók a nyomai az egyetemmel szembeni bizal­matlanságnak, Jobb esetben közömbösségnek. Ennek gyökerei a tör­ténelmi közelmúltban kereshetők: tény, hogy mind a mai napig az egyetem nem nyerte vissza teljes mértékben azt az erkölcsi te­kintélyt és magától értetődő megbecsülést, amelyet az alapítása utáni időkben nyilvánvalóan élvezett. Feladatunk minden lehet­séges módon tudatosítani, hogy az egyetem hosszútávon éppen olyan fontos tényezője egy város, vagy egy tájegység harmonikus fejlődésének, amilyen tényező rövid távon pl. az egészségügyi ellátás. Az egyetem vezető tudósai és tisztségviselői általában mindig szerepet vállaltak a város közéletében, az ebből rájuk háramló megbecsülést azonban nem egyforma mértékben hasznosí­tották az intézmény egésze érdekében. Az egyetem külső kapcso­latai általában számos személyen keresztül valósulnak meg; utóbbiaknak az egyetem lényeges kérdéseiben való egyetértése szükséges feltétele annak, hogy személyes tekintélyük és kap­csolataik az egyetem legfontosabb területeinek egyenletes to­vábbfejlődését szolgálják. Az egyetem nem minden esetben tesz eleget a város részé­ről jelentkező jogos szakmai elvárásoknak. Egyes esetekben ez anyagi feltételeken is múlik: a termelő szféra számára végez­hető természettudományos vizsgálatok körét és lehetőségeit nagyban bővítené egyetemünk és a többi helyi felsőoktatási és kutató intézmény müszerállományának rekonstrukciója, ami orszá­- 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents