József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1984-1985, Szeged
Egyetemi tanácsülések
kellett már az elmúlt évben a Kibernetikától* ebben az évben a KL-től, Glgazrató Ságtól és ML Tanez ékcsoporttól elvonni /ahol az 1 főre eső át la ] az 1.500.- Pt-t me : ha ladt a/ és a többi területet me pótolni, Kbben as évben a novemberi jutalmazásba:: a TTKur is k pott 90.000,- Ft pótlást. Biztosítani kell ezt-, mert az 1 főre eső jutalom 600-3.000 Ft. között ing* d$zik attól füg ően, melyik « ysógnél mennyi volt az átmeneti moKtakaritás, ez pedig egyértelműén a létszám és bértömeg füg vénye. Nem beszélve rról, bo y több olyan terület van, ahol mai takarítás nem jelentkezik. A társad Imi i g;zsá osság e „nek fenntartását a következő rektor részére is szűkéé ácsé teszi. Tapasztalat szerint, ha karokra bízták t>z e^yetcrávezetés munkájában résztvevők jutalmazását, azt nem e yc édesen intézték.- Kitüntetések, törzs árda forint fedezete,- JSlőre nem látható kiadások. ül keret biztosításához már tulajdonképpen nem a maga nevében ragaszkodik, de me szé. ycnitőleg hatna a következő rektor ré; zére, ho y esetenként koldulja n karoktól a központi feladatokhoz szükséges össze et. Ho cy a 400,000.- Ft. jövő évre kev?s va y sok, azt előre kikalkulálni pontosan nem lehet, az óvónként! megtakarítástól, tehát r keretképzéstői is függ* Az évenkénti szabályozósban - a helyzethez igazodva - alakítani lehet a százalékos arányt. Horucgj Lászlói Bérkérdésekben nyilvántartást az egysé ek is vezetneK. lín nem1 is füléire, de na yjából tisztában vannak helyzotük alakulásával és ki tudják számítani o helyettesítésre szükséges keretet. Akik ezt nem vállalják, ne vállalják a decentralizált bár azdálkodás t sem. A ML tanszékeket sértette az a rektori intézkedés, mellyel jutalomkeretüket elvonták, holott a bérszabályzat rendelkezéseit betartva igyekeztek úgy gazdálkodni, hogy év vép =n na :yobb összeg álljon rendelkezésükre. Ha fásként gondolkodnak és nem bíznak az érvényes bérszabályzat rendelkezésében, akkor elköltötték volna időközben pénzüket. A szomorú, ho y a OH részéről bizonyos egysé eknek kiüzentek, hogy költsék a pénzt, mert me haladja az e y főre jutó 1.500.- Ft-t a jutalomkeretűk. i Szakszervezet véleménye szerint a központi fala catokra a bruttó 25 &-át javasolja biztosítani, a ásodik része a j .v slatnak a belső helyettesitóe esetén iné visszatérítést is biztosit. Rektort Nem helyes, ho y helyettesítésre kiáraralik külsőknek a bér, a belsők jöv delmót kell gyarapítani és erre mód van. Huiiva Pét art A KL-től is elvontak immár;- második évben jutalomkeretet, ennek dacára i?en szépen tudtak fiz tni. A decentralizált bér zdáll , ha oh -lnek való, kedvezőbb helyzetet teremt, az elvonások is csökkentek. Ha maradna a korábbi rendszer, az egysé ek mindent elkeltenének, központi célokra nem maradna. Karácsonyi Béla; A Könyvtár részére sérelmes, ao y azonos barrel helyettest nem tud alkalmazni, egyetemi végzettségű kisebb összegért nem megy dolgozni. Az átmeneti bérmegtakarítás zöme rövid betegé bői ad dík náluk, .mire h lyettes nem kell, de ez kevés. Kövembe 7-án a prémiumot nem osztotta ki, a kimutatás szerint mégis 10.000.- Ft. mínusza van, ez nem helytálló. Nem tud ozdálkodni, mert nem tudja a közteher levonásokat, ezt utólag kozlik félévenként. Azt sem érti, no,y a 10.000.- Ft. mínusz dacéra decemberi bérre csak 50 %-os fedezete van a kapott kimutatás rzerint. Reméli, hogy a jutalom 50 %-os kerete nem e y merev mo rhatározás, hanem a mindenkori költségvetés keretéhez igazodik.