József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged
SV- 15 -c) Az egyetemi szintű versenyek (karok közötti bajnokságok) szinte teljesen elhaltak, még a korábbi években sikeres (és a szakosztályi utánpótlásunk bázisát adó) Gólya bajnokság is vegetál. Ez utóbbi felújítása feltétlenül kívánatos. Viszont igen nagy népszerűségnek örvend egyetemünkön a vízi- és sitábor. A sitáborhan 3 csoport (két hallgatói) 130, a vizitáborban 50 fő vett részt legutóbb. E táborok résztvevői valószinü leendő munkahelyük lelkes szorgalmazói lesznek ilyen túrák szervezésének. d) Egyetemünkön létszámban a legnagyobb tömeget - sajnos csak alkalomszerűen - az alsóbbszintü rendezvények mozgatják meg, hiszen ezeken olyan fiatalok is résztvesznek, akik egyébként keveset mozognak ("Hem ütik a jogászt agyon”, "BÖLHE", TTK Sportnap, stb.). Annak ellenére, hogy e rendezvények a testedzés számára (mivel nem rendszeresek) keveset adnak, de közösségteremtő és figyelemfelhívó szerepük miatt mégis jelentősnek tartjuk. e) Egyre jelentősebb helyet foglalnak el a tömegsportban kollégiumaink. A kollégiumok sportszerrel való ellátottsága jó indulattal megfelelőnek mondható, a rendelkezésre álló "alkalmi" tornatermek, asztaliteniszezésre és kondicionáló tornára megfelelőek, az ujszegedi kollégiumok közötti bitumenes pályák (kézi, kosár, labdarugó) labdajátékok üzését teszik lehetővé (igaz állapotuk jelenleg elég rossz), és kollégiumaink élnek is a lehetőséggel. így például igen népszerű a kollégiumban tartott női kondicionáló torna. Sérelmezik viszont az ujszegedi teniszpálya használatának korlátozásait (drága, a pályák használata esetleges és az is rossz időpontban). A szegedi kollégiumok bázisa az Ady téri sporttelep. A kedvezőbb lehetőségeket az aktiv kollégiumi közösségek kihasználják. Rendezvényeire a