József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged
Six.- 16 -kollégisták jól mozgósíthatok. így esetleges további kondicionáló kisméretű tornatermek biztosításával, a megfelelő pályák felújításával elképzelhető, hogy a testnevelési órák egy részét is a kollégiumokba lehetne telepíteni, továbbá bázisként szerepelhetnének (még akkor is ha csak a kollégisták veszik igénybe) a KISZ tömegsport rendezvényei számára. Határozati javaslatok L. Az ESB - megfelelő szakemberek bevonásával - féléven belül készítse el az egyetemi sportélet fejlesztésének egy hosszabb és egy tövidebb távú tervét. E tervben nyomatékosan kapjon helyet a tárgyi feltételek javításának módja. 2. Az Egyetem állami vezetése - a megfelelő városi vezetőszervek segítségét kérve - tegyen határozott lépéseket, hogy a jövő tanévtől kezdve az uszoda és a Ságvári tornacsarnok, a jelenleginél kedvezőbb körülmények között, az egyetemi testnevelés- és tömegsport rendelkezésére álljon. 3. A Testnevelési Tanszék - a nevelési rektorhelyettes irányításával - alakítson ki egységes álláspontot a testnevelés tantárgyi követelményeire. El kell érni, hogy ezeket az egységes követelményeket a karok állami vezetése is magáénak vallja s annak szellemében járjon el. 4. Javítani kell a kollégiumi sportolás tárgyi feltételeit, ezáltal is elősegítve azt a célkitűzést, hogy a kollégiumok a hallgatói tömegsport mozgalom bázisai legyenek. 5. Biztosítani kell, hogy a hallgatók minél nagyobb számban és a lehető legkedvezőbb módon jussanak a testedzési lehetőségekhez, felszerelésekhez. A feltételeket nyilvánosságra kell hozni. Szeged, 1983. április