József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged
lalkozó kérdést tárgyaltak és örömmel állapítja meg, hogy az ott elhangzottak tükröződnek az Egyetemi Tanács előtt levő anyagban és javaslataik is szerepelnek a határozati javaslatok között* A hallgatók nevében Ígérheti, hogy a problémák felvetésével azonos intenzitással kivánnak résztvenni a problémákat megoldó és megszüntető feladatok végrehajtásában is, Dr.Valkusz Pál; egyetért Serfőző Lajos megállapításával, valóban mértéktartó, megfontolt jelentés került az Egyetemi Tanács elé. Néhány kiegészítést kiván a már eddig elhangzottakhoz illetve az anyagban szereplő javaslatokhoz fűzni. A jelentés 4, oldalán szerepel, hogy a hallgatók szabadidejükben több időt tölthessenek el a gyakorlóiskolákban. Ezzel kapcsolatban elmondja, hogy a gyakorló iskola nyitott iskola, a hűLlgatók bármikor résztvehetnek az iskola bármelyik rendezvényén, ideértve a tanórákat, a szakmai foglalkozásokat, az ifjuságmozgalmi rendezvényeket is, csupán a szaktanártól kell engedélyt kéri a látogatáshoz. Az anyag megemlíti azt, hogy a Neveléstudományi Tanszéken oktatóknak nincs megfelelő iskolai gyakorlatuk. E pedagógiai gyakorlat megszerzéséhez felajánlja a gyakorló iskola segítségét,hogy 1981-től amikor a fakultativ oktatás rendszer már a III. osztályban is beindul, akár 1 év, akár 4 éves időtartamra egy-egy osztályban taníthassanak. A jelenlegi oktatási rendszerben valóban kevés szakmai anyag adható át a tanulóknak, azonban a fakultativ oktatás elterjedésével erre nagy lehetőség lesz. Szeretné felhívni a figyelmet a gyakorló iskoláknak egy olyan tehertételére, amely nem annyira közismert. Nevezetesen a szakdolgozat szakmódszertani témaköréből iró hallgatók problémájáról van szó. Ez a szakvezető tanárokra nagy terhet ró, és ezt semmilyen anyagi elismerésben nem tudjá^részesiteni, ennek a megoldásához kéri az egyetem vezetésének segítségét. Egyetért Csukás elvtárs azon felvetésével, hogy szakmódszertani oktatónak csak komoly tanári múlttal rendelkező jelöltet lehet alkalmazni. Végezetül felhívja az egyetem vezetőségének figyelmét arra, hogy a Neveléstudományi és Pszichológiai Tanszékek munkakörülményei nagyon rosszak, méltatlanok az egyetemhez.