József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged
J.oW-12-szorulásával, elavulásával vagy az elkerülhetetlenül szűk szükségleti létszámok feltöltődésével esetenként, maguk a szakképzési ágak is létjogosultságukat vesztik. A felsőfokú szakemberképzésnek ilyen, a napi munkaerő- szükséglethez, a munkamegosztás adott rendszeréhez túl■közvetlenül igazodó fejlesztése hosszabb távon azzal járna, hogy a társadalmi igények gyorsuló változását, az egyre rohamosabb tudományos-műszaki fejlődést felsőoktatásunk csak állandó átszervezésekkel, uj és uj szakképzési ágak, illetve azokra létrehozott uj intézmények kialakitásával, régiek megszüntetésével tudná követni. Ez nemcsak a felsőfokú szakemberképzés hatékonyságára hatna károsan, hanem a képzés pedagógiai folytonosságára és színvonalára, az intézmények szervezettségére is. Erről felsőoktatásunknak az elmúlt évtizedekben végbement fejlődése során is számos negativ tapasztalatot szereztünk. Felsőoktatásunk e funkciózavarai kiküszöbölésének alapvető útja éppen ezért olyan szakképzési rendszer fokozatos kialakítása, amely lehetővé teszi a rugalmas, többtényezős módszerrel való oktatástervezést, széles profilú, elméletileg jól megalapozott, többlépcsős, továbbépíthető, s ezért a tudományos-műszaki, illetve társadalmi változásokhoz jobban alkalmazkodó szakképzési tipusok meghonosodását. A szakképzés ilyen tipusu rendszere feltételezi azt is, hogy a fiatal szakemberek munkába állásuk után, a munkahelyi követelményeknek, hajlamaiknak és már kialakult szakmai érdeklődésüknek megfelelő, munka melletti posztgraduális képzés keretében váljanak szükebb értelemben vett szakemberekké. A felsőoktatásban részt vevők száma és aránya tekintetében nemzetközi összehasonlitásban mutatkozó viszonylagos elmaradásunk - az érettségit adó középiskolai képzés szükséges bővitésén túl - szintén csak egy ilyen rugalmasabb szakképzési rendszerben látszik csökkenthetőnek. A képzés és a fiatal diplomások iránti társadalmi igények közti mai aránytalanságok ugyanis arra is figyelmeztetnek, hogy a? jelenlegi, csak bizonyos munkakörökre képesitő szakképzési rendszer a jelentősebb létszámemelést kockázatossá tenné, s rövid távon esetleg számottevő diplomás munkanélküliséget idézne elő. Felsőoktatásunk hallgatólétszámának globális es szakirányok szerinti, hosszabb távra szóló tervezése ugyanakkor az oktatastervezes tudományosan megalapozottabb, komplexebb módszereit is igenyelné. Jelenlegi tervezési gyakorlatunk lényegeben csak az alapképzést — s elsődlegesen a nappali tagozatos képzést - veszi tekintetbe, holott
