József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged
^2^-13-az esti és levelező oktatás, a posztgraduális képzés és a szakositó továbbképzés mind jelentősebb szerepet játszik az értelmiségi utánpótlás képzésében, összetételének és belső arányainak alakitásában. A mindeddig szinte kizárólag a szakembersz.iikségleti prognózisokra épülő felsőoktatás-fejlesztés helyett olyan oktatástervezési módszereket kell kialakítani, amelyek - természetesen a szakemberszükségleti számitásokat is felhasználva - nemcsak a felsőfokú végzettségű szakemberek iránti mennyiségi igényeket veszik figyelembe, hanem a tudományos haladás és a felsőoktatás nemzetközi tendenciáinak változó funkcióinak értékelése alapján alkalmasak a szakemberképzés tartalmi, fejlesztési irányainak meghatározására is, valamint a graduális képzés, a munka melletti tanulás, a posztgraduális képzés és a különböző felsőfokú továbbképzési formák együttes, egységes alapokon való tervezésére. A felsőoktatás és a tervezés oldaláról csak ezen az alapon biztosítható, hogy a felsőfokú szakemberképzés összhangban legyen a vele szemben támasztott és rohamosan változó társadalmi igényekkel. A felsőoktatás helyzetét, munkájának feltételeit és hatásfokát jelentős mértékben befolyásolja a közoktatás, ezen belül is elsősorban a középfokú oktatás szerkezete és helyzete, a közoktatás és a felsőoktatás közötti illeszkedés. A középfokú oktatás s a felsőoktatás illeszkedésének problémái mindenekelőtt a felsőoktatás rendelkezésére álló un. merítési bázis mennyiségével és minőségével függnek össze. E tekintetben sem a jelenlegi helyzet, sem a fejlődési tendenciák nem megnyugtatóak. 1979- , ben az érettségizők 37 %-a nyert felvételt a-felsőoktatási intézmények nappali tagozatára. Ez az arány a felsőoktatás meritési bázisának méreteit megfelelőnek mutatja. Egyanakkor az esti és levelező tagozatokon való továbbtanulást is figyelembe véve, az összes érettségizettnek megközelítőleg a fele 30 éves koráig diplomához jut, s ez az arány a gimnáziumban érettségizettek esetében a 75-80 °/o-ot is eléri, ami viszont azt is jelzi, hogy az érettségit adó középfokú képzés jelenlegi méretei felsőoktatásunk hallgatólétszámának jelentősebb emelését nem is tennék lehetővé. A felsőoktatás meritési bázisának mennyiségi,és minőségi összetevőit egyaránt befolyásolja a középfokú oktatás mai funkcionális tagolódása gimnáziumokra és szakirányú képzést nyújtó iskolákra. A felsőoktatásba való bejutás szempontjából a legnagyobb eséllyel indulók és a felvételi követelmények teljesítése tekintetében a legalkalmasabb