József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
Az egyetemen végzett kutatások eredményeinek publikálásában jelentős szerepe van a kari Actáknak, melyek közül nem egy nemzetközi folyóirat színvonalán van, a több évtizedes múltra tekint vissza. Kereskedelmi forgalomba egyedül az Acta Scientiarum Mathematicarum kerül, a többi Acta cserként forgalmazott. A tanszékek számára, amellett, hogy az Acta a megfelelő publikációs lehetőséget is biztosítja, azzal az előnnyel is jár, hogy a csere révén jelentős értéket képviselő kurrens folyóiratokat ill. időszaki kiadványokat kapnak. Valamennyi Acta meghatározott számú köteles példányt ad át az Egyetemi Könyvtárnak Í3 csere lebonyolitására. Az Acták átlagos évi összes ivterjedelme kb. 10 iv. Az Acták megjelenése minimális kivételtől eltekintve rendszeres. A kari Acták mellett említést érdemel még az Acta Juvenum, amelyben a legszínvonalasabb diákköri dolgozatok vagy azok összefoglalása jelenik meg. Az Acta keret terhére időszakonként egyes karok alkalmi számokat is kiadnak, publikálván egy-egy tudományos konferencia, szimpózium anyagát, mint pl. az Egyetem közreműködésével 1978- ban tartott nemzetközi zeolit-szimpozium anyagának közlése, vagy a Bölcsészettudományi Karon 1977-ben tartott kari tudományos konferencia anyagának folyamatban lévő publikálása. Az egyetemi Acták kiadását az egyetemi Acta-szabályzat rendezi. Visszatérő gond - mint általában más területeken is - hogy a növekvő kiadási költségekkel az Acták kiadatására szolgáló keretek nem tartanak lépést, az igény is növekszik, igy a keretek pótlására a KK egyetemi rendelkezésű kereteiből kell összegeket elvonni e célra. Az Acták élén szerkesztőbizottságok állanak s a főszerkesztővel együtt felelősek az Actákban megjelenő cikkek színvonaláért.