József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
6 a KGST keretében müveit témák száma. A jóváhagyott kutatási témák mellett egyre gyakoribbá váltak - elsősorban a Természettudományi Karon - a különböző főhatóságok /MTA, OMFB/ által adott állami megbizások is. Jelentős kapacitást kötnek le főleg a Kibernetikai Laboratóriumban illetve a TTKaron a különböző ipari vállalatok, trösztök, üzemek megbízásából végzett kutatások, melyek zömmel az egységek jóváhagyott alapkutatási tevékenységéhez kapcsolódnak. A társadalomtudományi tanszékek közül sokan működnek közre megbízás alapján országos anyagok kidolgozásában, kár hogy munkájuk még nemegyszer "bedolgozásként" olvad bele különböző intézmények teljesitmény-jelentéseibe. A bevezetőben már említettük azt az ellentétet, amely a kutatómunkának az oktatás megkövetelte sokszínűsége és az indokolt koncentrálás szükségessége között fennáll. Úgy tűnik, hogy a kísérleti jellegű, műszer- és munkaigényes tudományterületeken, amelyek jellege és ütemes előrehaladása, eredményessége a csoportokban végzett kutatást kivánja meg, történt is előrehaladás már eddig is a témakoncentrációban, viszont az is tény, hogy a társadalomtudományok területén az egyéni kutatás soha nem lesz mellőzhető, ami azonban nem zárja ki a témakoncentráció előmozdítását ott, ahol az szükséges és lehetséges. 1.1.2 Az Egyetemen végzett tudományos munka eredményeinek dokumentációja Az Egyetemen folyó kutatómunka eredményei egyrészt tudományos közlemények, könyvek formájában látnak napvilágot, másrészt az állami megbízásként vagy ipari szerződés alapján végzett kutatómunka eredményei a megbízónak benyújtott kutatási beszámolókban nyernek rögzítést. A jelentés," beszámoló elfogadása a megbizó által egyben bizonyos kontrollját, értékelését is jelenti az elért eredményeknek. A nyomtatásban megjelent munkákról az Egyetemi Könyvtár által rendszeresen összeállított bibliográfia ad áttekintést.