József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
-IX-4« A nappali tagozaton kötelező idegen nyelvek ée a honvédelmi ismeretek oktatása, valamint a testnevelési és eportíoglalkozáeok megszerveze a korábbi, de ma is hatályos rendelkezések szerint történik. 5* A nappali tagosat hallgatói a kötelező alaptárgyakon felül az I-VIII. félév során összesen heti 24 órában kötelesek szabad választásuk szerint speciális kollégiumokat felvenni, az egyes félévekre arányosan felosztva. Az I-II. félévekben csak első éves hallgatók részére hirdettetjük meg speciális kollégiumokként a "hetin nyelv11, a "Logika", e Pszichológia" , valamint a "Hómai .jpg forrásai" e. tárgyakat. A latin nyelv felvétele azok számára, akik azt középiskolában nem tanulták - két féléven át heti 2-2 órában kötelező# Az egyéb speciális kollégiumok félévente, a tantárgycsoportok rend* szerében az előadó által benyújtott programok ezerint kerülnek meg* hirdetésre. E kollégiumok megfelelő színvonaláért és a tananyag számonkéréséért az előadó mellett a meghirdető tanszék vezetője is felelős., 6, A hallgatók kötelező egyetemi elfoglaltsága a nappali tagozaton az I.-VIII. félévben átlagosan heti harminc óránál, a IX. félévben heti húsz óránál, az esti tagozaton heti tizenkét óránál több neip lehet. A levelező tagozat kötelező konzultációira évente legalább 100, legfeljebb 150 órát lehet előírni a kar személyi és tárgyi lehetőségeitől fttggően. A tanrendben előirt foglalkozások látogatása kötelező. A jelenlé* tét a tanszékek, ée esetenként a Dékáni Hivatal ellenőrzi. Ha az ellenőrzések több mint feléről a hallgató hiányzik, a Tanszék az index aláírását megtagadhatja. Az aláírás megtagadása esetén a hallgató kérelemmel fordulhat a dékánhoz, aki az aláírás pótlásáról, illitőleg a megtagadás jogkövetkezményeiről - figyelemmel az összes körülményekre - dönt.