József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged

HÄ-2. Ennek az igénynek a kifejeződése volt az, hogy az utóbbi években magas szintű társadalmi, állami, tudománypolitikai szer­vek elemezték a hazai szociológia helyzetét és hoztak állásfog­lalásokat , határozatokat a továbbfejlődés gyorsítására. A hazai marxista szociológiai oktatás kialakítására helyen­ként korábban is voltak kezdeményezések a tudományegyetemeken. Ezek azonban elsősorban a szociológia egy-egy ágazatának oktatását indították el. A szociológia oktatásának fejlődése nagyrészt spon­tán módon alakult, s különösen hiányoztak az általános szocioló­giai megalapozást adó stúdiumok. A szociológia helyzetét 1977« március 29-i ülésén megtárgyalta az MSZMP KB Agitációs és Propa­ganda Bizottsága, és külön határozatot fogadott el "A szocioló­gia-oktatás és szociológusképzés helyzetéről, s továbbfejleszté­sének feladatairól'1. Ebben az alábbi javaslatokat tette az ille­tékes állami szervek felé. "Az általános szociológiát fokozato­san kötelezővé kell tenni az egyetemeken és a főiskolákon. Első lépésként - miután a feltételek itt már adottak - a tudományegye­temek jogi karain, az orvostudományi egyetemeken és a bölcsész­karok megfelelő szakain,.. Szükséges, hogy a készülő tantervi irányelvek, illetve tantervek már tartalmazzák a szociológia oktatásának ilyen irányú kiterjesztését." Elvi jelentősége van a szociológia oktatására vonatkozóan a határozat alábbi pontjá­nak: "Általános szociológia oktatása nélkül a jövőben a felső­­oktatási intézmények ne oktassanak szakszociológiát." A határozat egyben felhívta az állami szerveket arra, hogy a szociológia oktatásához illetve ahol már folyik, azok bővitésé-

Next

/
Thumbnails
Contents