József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
hez az oktatás és kutatás objektiv és szubjektív feltételeit biztosítsák. 3. A JATE több intézménye /tanszéke/ korábban felismerte a szociológiai oktatás fejlesztésének fontosságát és kezdeményezéseket tett annak megalapozására és bővítésére. Az Állam- és Jogtudományi Karon a rendelkezésre álló szerény órakeret terhére néhány órában általános szociológiai alapozást adtak, majd jog/politikai/ szociológia ágazatát felölelő szakszociológiai stúdiumot alakítottak ki. A szervezéselméleti előadások pedig kifejezetten a szervezetszociológiára épültek. A Filozófiai Tanszék a bölcsészettudományi kari és természettudományi kari hallgatók részére szociológiai tárgykörű speciális kollégiumokat hirdetett meg, illetve szemináriumokat tartott. E kezdeményezések realizálását megerősítette és lényegében döntően előmozdította az OM szerveinek előkészítő és szervező munkája, amellyel hozzáfogtak a korábban említett dokumentumokban levő határozatok végrehajtásához. Az egyetem illetékes szerveinek támogatásával előzetes tájékozódás folyt a szociológiai oktatás fejlesztésének intézményi megalapozása és kiterjesztése ügyében. Mindezek alapján az OM határozatot hozott, hogy egyetemünkön 1979 szeptemberétől Szociológiai Tanszék alakuljon és az általános szociológia oktatása beinduljon. Ennek alapján előterjesztést teszünk arra, hogy a marxizmus-leninizmus tanszékcsoporton belül önálló tanszék jöjjön létre az általános szociológia egyetemi oktatásának gondozására, az általános szociológia és a szakszociológiák oktatásának koordinálására, valamint a szociológiai kutató-