József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged

-m­vagyis tanulmányaik folyamán minél jobb eredmények elérését segítik elő - ehhez az egyetem vezetése fokozott támogatást kiván nyújtani. A komplex államvizsgák eddigi tapasztalatai alapján, jobban meg kell mutatni az oktatási-nevelési formák segítségével a pedagógiai, filozófiai és szakmai összefüggéseket. A következő évek feladata tehát célszerű javaslatok kidolgozása annak ér­dekében, hogy a vizsga komplex jellege biztosítható legyen. 1976-ban már elkészültek a karok komplex nevelési tervei. E témával kapcsolatosan folytatni és támogatni kell a Bölcsé­szettudományi Kar nevelési, oktatási témákból meghirdetett pályázati rendszerét és a díjnyertes dolgozatok megjelente­tését a Kar kiadványsorozatában. Tovább kell lépni a közművelődési párthatározat megvalósításá­ban egyrészt a hallgatók ilyenirányú felkészítésével, másrészt az oktatók fokozottabb bekapcsolásával a közművelődési munkába. A tervidőszakban fokozni kívánjuk fiataljaink társadalmi, köz­életi aktivitását; arra kell nevelnünk, oktatnunk, hogy magu­kénak érezóék a társadalom közügyei iránti érdeklődést, a tár­sadalom problémái megoldásában való közreműködést, s mindezt viselkedésükkel, munkájukkal alátámasszák. Ezt a kívánalmat a legmagasabbszintü rendelkezés, az Ifjúsági Törvény követelmény­ként írja elő annak le3zögezésével, hogy az ifjúságtól elvárja: áldozatkész munkása és aktiv résztvevője legyen szocialista életünk alakításának. Ez az igény a felsőoktatás szintjén nyo­matékos hangsúlyt kap; azok a fiatalok, akik tanulmányaik be­fejezése után a népgazdaság különböző ágaiban szellemi irányitó tevékenységükkel befolyásolják jövendő generációk kialakítását, intézmények munkavitelét és ezzel egész szocialista népgazda­ságunk eredményességét, felelősséggel tartoznak önmaguk kikép­zéséért ! A tanulmányi rend fegyelmét biztositó tanulmányi és vizsga­­szabályzat módosítása 1976-ban megtörtént. Elő kell segíteni,

Next

/
Thumbnails
Contents