József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged

-5 OL-hogy az ebben foglaltakat egyetemünk területén széles körben megismerő ék, egyöntetűen alkalmazzák és betartsák. A tanár- továbbképzést a következő ötéves tervben szervezet­tebbé kell tenni. A hallgatók szabadidő-hagznositásának kérdésével, az eddigi lehetőségek bővítésével és tartalmi erősítésével kapcsolatban egyetemünk központi bizottságai közül a Közművelődési, nevelési és Sportbizottság konkrét javaslatait fogjuk kérni az 1977-1. félévben. A korszerű oktató munkát sok helyen sajnálatos módon hátrányo­san befolyásolják olyan objektiv tényezők /pl. helyiséghiány/, melyek kiküszöbölése a szükséges anyagi keretek hiánya miatt még a távolabbi időben megoldható probléma. Egyes szakterüle­teket érintő részleges javulás azonban várható /lásd 5.sz. fejezetben/. Fentieken túl kiemelendők a karok és központi egységek speciá­lis helyzetéből adódó alábbi konkrét törekvések: Jogtudományi Karon:- erőfeszitéseket kell tenni a kiscsoportos oktatás tananyagai­nak, módszereinek, személyi és tárgyi feltételeinek biztosí­tására,- kísérletként próbálkozni kell az egységes tankönyvek, jegy­zetek helyett külön kari tananyagok készítésével,- a szakdolgozatok elkészítéséhez szükséges tanszéki segitség szervezettebbé tétele, a színvonal emeléséhez nélkülözhetetlen tényfeltáró munkálatok szorgalmazása, a szakdolgozatok elbírá­lásához, illetve "megvédéséhez” az eddigieknél jobb feltételek teremt ése. Bölcsészettudományi Karon:- teljessé kell tenni a szakmódszertani hálózatot,- javaslatokat kell kidolgozni a többfokozatú képzés bevezetésére az idegen nyelvi szakokon,- uj képzési ág bevezetése /régészet, művészettörténet, néprajz; népművelői, könyvtárosi; tolmács- és fordítóképzés/.

Next

/
Thumbnails
Contents