József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1975-1976, Szeged

megoldásokra is gondolva / 30-40 éves; 40-50 éves és 50-65 éves korú oktatók egy-egy tanszéken/. Ilyen lehetőségek cél főleg a kisebb tanszékek egyáltalán nem rendelkeznek. Ezen. belül is egészen speciálisnak tekinthető'' a Jogi Kar hely­zete. Van olyan tanszék, ahol az oktatók átlagos életkora 52 év felett van. Tanszékvezetői változás a Karon az elmúlt öt évben nem következett be, de három tanszékvezető haladta túl a 60 évet, egyikük 66 éves. Az érintett vezetőket belső erőből felváltható utódlás hiányzik, vagy legjobb esetben tanszékek közti átcsoportositás kinál megoldást. Hosszabb távon sem megnyugtató a helyzet, mert potenciálisan számitásba vehető utánpótlás a tanszéken általában van, de egyes helyeken a jelentékeny korkülönbség miatt nem biztos, hogy realizálható lesz. A Bölcsészettudományi Karon sok tanszéken volt vezetői vál­tozás, de a gondok továbbra sem enyhültek. A változások ki­sebb részben belső, több esetben külső megoldással zárultak le. A megállapodott változások megnyugtatóak. Több helyen vi­szont csak átmeneti megoldást sikerült találni és továbbra is nyitott a vezetés kérdése. Két tanszéken közeli nyugdíjazás sietteti a megoldást. A nyelvi tanszékek helyzete a vezetés szempontjából különösen zilált s egy része bizonyos, hogy kül­ső segítséget igényel. A jelenlegihez hasonló súlyos helyzet­be a Kar feltehetően a jövőben már nem kerül, de nem lesz könnyű rendezni a mostani nehézségeket. Különleges gondot képez, hogy a lezáratlan vezetői kérdések úgy oldódjanak meg, hogy egyidejűleg a Kar országos tekintélye is növekedjék, ill. a megoldásokban ennek legalább a lehetősége legyen meg. El kell érni azt is, hogy a vezetői változásokkal járó nyugta­lanságok a lehető legkevésbé zavarják az egészséges munkavégzést A Természettudományi Karon "megmozdultak" a tanszékek. A kémi­kus szakcsoporthoz tartozó öt tanszék közül csak a Kolloidikán maradt a vezetés változatlan Öt év alatt. A fizikus szakcsoport­ban nincs változás, a földtudományi szakcsoportban egy uj tanszékvezető van. ítrendeződütt a matematikus tanszékek hely­zete, uj tanszékvezetők álltak a tanszékek élére, egy külső megoldást kellett csupán találni s ez igen megnyugtató. A

Next

/
Thumbnails
Contents