József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1975-1976, Szeged

-*W- Az elfogadott 5 éves káderutánpótlási terveknek nincs meg a végrehajtható pénzügyi tervrésze;- Az egyetemi fizetés alacsony volta, különösen egyes nem tanárszakos kezdő fizetésekkel összevetve;- A káderutánpótlási tervhez, igazodó itnázményesitett lakás biztositás megoldatlansága. A káderutánpótlás feladatai elsődlegesen a tanszékrekre hárul­nak. A tanszékvezető és a tanszéki kollektive tud tervszerűen foglalkozni azokkal a tehetséges hallgatókkal, akik érdeklő­désüknél fogva kapcsolódnak a tanszéki munkához, Egyes vezetők hibái éppen az utódnevelástől való elzárkózásban mutatkoznak meg, A tanszékvezetők túlnyomó része azonban e te intetben igen eredményes munkát végez. Magasabb szintű igények kielé­gítése is kívánatos lenne, pl. tudományos műhelyek, iskolák teremtése. Bár az egyetemi szervek igyekeznek biztosítani a hármas követelmény teljesítését, néha átmeneti engedményre kénysze­rültek. Ennek okai összetettek és területileg is változóak. A Természettudományi Karon pl. a gyorsabb ütemű fejlesztéssel nem tudott eléggé lépést tartani az utánpótlást biztositó kádernevelés. A Bölcsészettudományi Karon főleg a nyugati nyelvszakoknál jelentkeznek hasonló problémák. Több esetben a pártszervek következetes állásfoglalása aka­dályozta meg a hármas követelménynek csak részben megfelelő s elsősorban a politikai oldalát hanyagoló tanszékvezetői javaslat érvényesitését. Átmeneti szakmai engedményt tenni s a bizonyitásra viszonylag hosszabb türelmi időt biztositani akkor látszik indokoltnak, ha egy korábbi hátrányos helyzetet vagy más okból nem szerencsés egyetemi indulást kell jó ké­pességű, politikailag megbízható fiatalnál ellensúlyozni. Főleg a nyugati nyelvszakok esetében kellene az ilyen lehe­tőségeket megadni, de már a tanulmányi időszakban kezdve. Az egyetemre bekerült fiatal párttag oktatók száma csökkent. Némileg összefügg az egyetemi hallgatókat is érintő tagfelvéte li intézkedésekkel, de helytelen lenne egyetlen oknál igazol­ni a tényt és ezzel a figyelmet elterelni a nyilvánvalóan

Next

/
Thumbnails
Contents