József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged

színvonalának emelése érdekében indokoltnak tűnt né­hány, gyakorlati jogászi munkában különösen jelentős jogi tárgy óraszámának minimális növelése. Ez közelebb­ről a Polgári Jog, a Büntetőanyagi jog, továbbá a Mező­­gazdasági- és Munkajog tárgyakat érinti. A módosítás szerint a tantervben előre meghatározott és kötelező óraszámú ágazati tantárgyakon belül az egyes ágazatokon 8, illetve 10-10 óra fakultative választható tárgyakra esik. Ez a megoldás lehetőséget kíván biztosítani az időközben felmerülő igények kielégítéséhez is, azon felül a hallgatók számára is bizonyos választási lehetős éget ».biztosit. Az Állam és Jogtudományi Kar a tanterv módosí­tására vonatkozó javaslatot kari tanácsülésen vitatta meg és azt az Egyetem Tanácsa folyó hó 18-án tartott V.rendes ülésén jóváhagyta. A Természettudományi Karon az elmúlt évben készül­tek el az uj tantervek. A tanszékek és a hallgatóság közös kérésére már a jelen tanévben is mindenütt azok alapján készült átmeneti tantervek szerint folyt az oktatás. Sajnálatos azonban, hogy bár aq uj tantervek lényegesen jobbak, mint a korábbiak, az átmeneti tan­tervek egyes évfolyamokon egy-egy félévben különböző pproblémákat okoztak /pl. sok óra, sok vizsga/» A prob­lémákon a Kar úgy igyekezett segíteni, hogy a KISZ utján összegyűjtött problémákat megvizsgálva, különböző átcsoportosításokat végzett. A következő évi átmeneti tantervek /a III. és a IV. tanévre/ már elkészültek, remélhetőleg ezek semmi komoly problémát nem okoznak. A Természettudományi Karon több tanszék foglal­kozott értekezletén az oktató-nevelő munka tapasztala­tainak értékelésével. Legtöbb helyen a hallgatók bevoná­sával és egyetértésével arra a következtetésre jutottak,

Next

/
Thumbnails
Contents