József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged

nikai eszközök. A nyelvi tanszékeken a hangos programok beszerzésének lehetőségéhez képest aránylag lassú tem­póban készülnek ez uj eszközök alkalmazására, pedig a nyelvi labor elkészültével fel kell készülniük önálló hangos programok előállítására is. Örömmel számolnak be arról, hogy a Beszédmüvelés óimén meghirdetett gya­korlatnak, amelynek vezetésére Gáti József színművészt kérték fel, a magyar szakos hallgatók között igen nagy sikere volt. Kívánatos lenne e tárgyat általánossá tenni valamennyi tanárszakos hallgató számára. A Kar törekedett a szakmódszertani képzés erősíté­sére, az oktatási színvonal emelése érdekében külön anyagi keretet bocsátott rendelkezésre. Több alkalommal tartott a Kar állami vezetése megbeszélést a szakmódszertanosok­­kal és az oktatási rektorhelyettes elvtárssal. Több tan­szék szintén foglalkozott e kérdéssel, igyekeztek megha­tározni a tanárképzés speoiális követelményeit, és vizsgálTM ták a szakképzéstől való elválasztás lehetőségét. Elha­tározták, hogy a középiskolai tananyagot alaposabban meg­ismerik az oktatók. Választ várnak a tanárképzés korszerű­sítésének perspektívájára /az egyszakos illetve másfél szakos képzés bevezetésére/. A tanév folyamán a Tanárképzési Bizottság munká­jának gerince a képzéssel kapcsolatos javaslatok kidolgo­zása volt. A fenti kari javaslatok egy részét a bizott­ság kezdeményezte, külön is foglalkozott a gyakorlóév és a gyakorlóiskolák problémáival. Elkészítette az MM utasítás értelmében a gyakorlóiskolák szervezeti szabály­zatát. Világossá vált, hogy szükséges a gyakorlóév in­tenzitásának növelése, a reális követelményekhez igazodva a szakközépiskolai és szakmunkásképzés területének ismer­tetése. A Bizottság javasolja az ilyen gyakorlat szerve­zési, anyagi kérdéseinek pontos megvizsgálását.

Next

/
Thumbnails
Contents