József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1971-1972, Szeged

6 font, és 32 uj pfenning. Ezek az össztgsk alapjában véve igen nagyok, és örvenuetea tény lenne, ha azonban azt vesszük, hogy ezeket az összegeket egyetemünknek kell kigazdálkodnia, akkor ez azt Jelenti, hogy amennyiben a maximumot kivánjuk nyújtani külföldre utazó dolgozóinknak, akkor erősen csökken­teni kellene a külföldre utazók számát. Véleménye szerint itt lehetne egészséges kompromisszumról beszélni, Ennek alapján meg kellene emelni a napi 7 dollárt, de nem kellene elmenni a plafonig. Tehát a külföldre utazók számára az ellátmányt úgy kell megállapítani, hogy az az ottani költségeinek fedezésére elég legyen. * z Utazási Bizottság ez esetben kidolgozna az el­látmányra vonatkozóan olyan számokat, amelyek egyrészt lehetővé tennék oktatóinknak majdnem azeddigi Volumenben történő uta­zását, másrészt pedig biztosítaná a külföldi ellátmány szükség­letüket is. •k-t Rektor: Összefoglalójában a következő megjegyzéseket teszi* A külföldi tanulmányútaknái illetve azok elbírálásánál azt a gyakorlatot kell követni, hogy milyen felkészültséggel rendelkező oktatókat küld ki az egyetaa A tanulmányi ut célját is mérlegelés tárgyává kellene tenni. Ezelektálási alap legyen, hogy rövid utakra általában fiatal oktatók ne menjenek. Ilyen utakra a nagyobb tapasztalattal rendelkező oktatókat kell küldeni. Előfordult olyan eset is, hogy a tanshék a külföldre távozó oktató pótlását kérte. Ez helytelen. A tanszéknek vállalnia kell ilyen esetben a többletmunkát. Az utazási bi­zottság legyen figyelemmel a kiküldetéseknél a káderképzés elveire is. A kongresszusokon való részvételnél fiataljaink szokják meg a konferenciák légkörét. Tapasztalati lehetőség erre hazánkban is van. Tartsanak a hazai konferenciákon előa­dásokat és ezután lehetőség lesz részükre a külföldi konfe­renciákon való részvétel is. Emiite3t tesz még a közeli tsstvéregyetemeknél /Temesvár, STovi Sad/ néhány órás előadás megtartásáról is. Az utazási bizottság ezeket a Jövőben tegye alapos vizsgálat tárgyává, m^rt ezeknél a rövid utazásoknál is az előkészül ti munkák tulajdonképpen azonosak a hosszabb útra szóló előkészületi munkákkal. Tudomása szerint egyetemünk külföldi utazásait rendező munkatár3unÍL0z magánjellegű kérések is befutnak, ami a hivatalos utak intézését nagymértékben

Next

/
Thumbnails
Contents