József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1971-1972, Szeged
- 7 -késlelteti. E kéréseket dolgozóink mellőzzékturista utcaikat saját maguk intézzék. Elnöks Megkérdi, van-e e tárgysorozattal kapcsolatban valakinek még megjegyzése, vagy észrevétele. Papp Ignác: A közelmúltban volt lehetőség jelentkezni a Szovjetunióba. Csákány elvtárshoz kérdése, hogy volt-e ilyen jelentkezés és ha volt, ezeknek a jelentkezéseknek mi lett a sorsa? Er.Csákány Béla? Konkrétumot ezekkel kapcsolatban nem tud mondani. Tudomása van arról, hogy az akadémiai kiküldetések hosszabb időre vonatkoznak. Ezekkel kapcsolatban tájékoztatásul annyit emiit, hogy azok a pályázatok, amelyek az akadémiai intézmények meglátogatására vonatkoznak, nagy százalékban meg is fognak valósulni. Térről szóbeli értesüléseik vannak. Elnök: Rátér a következő napirendi pont tárgyalására, majd bejelenti, hogy e tárgysorozati pont tárgyalásához Zánthó Róbert lektorátusvezető is meg lett hiva. ad 3./ Serfőző Lajosi Zánthó Róbert elvtárs jelenléte a tárgysorozati pont tárgyalásánál azért fontos, mert ezt a jelentést, amely az Egyetemi Tanács tagjainál van, tulajdonképpen ő állitotta össze. A központi lektorátus létrehozásánál a viták során kialakult az az elgondolás, hogy a lektorátusok részére hosszabb időre álljon rendelkezósrevegy munkabeosztás, amelynek alapján végzik majd munkájukat. Az itt elfekvő előadmánnyal kapcsolatban két megjegyzése van. Az egyik a 4. oldücn a b/ pontra vonatkozik. Ebben annak a leszögezése történik meg, hogy egyrészről az érvényben levő szabályok értelmében nem kötelező az óralátogatás, másrészről annak biztosítása aeqgeződött le, hogy a nyelvtanulás minél eredmén ssebb legyen. Ennek a megvalósítására egy olyan elgondolás született, hogy a hallgató az idegen nyelvből akkor tegye le a vizsgát, amikor erre képesnek érzi magát.Akik késnek a vizsga letétellel, véleménye szerint egy olyan megoldást kell biztosítani, hogy aki az 5. félévben a kötelezően előirt vizsgát nem kísérelte meg, számára a következő két félévben erre még lehetőségük legyen. Az 5- oldal a/ pontjára vonatkozóan pedig az a megjegyzése, hogy az egyetemre kerülőknél bizonyos szint felmérést kellene végezni.