József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
A József Attila Tudományegyetem 1969/70. tanévben végzett munkájáról szóló beszámolót - figyelembevéve a Művelődésügyi Minisztérium által adott szempontokat is - az alábbiakban terjesztem elő: 1/ Az u.i szervezeti működési, valamint tanulmányi és vizsgarend bevezetése; az előkészitő viták tapasztalatai; az uj szabályok érvényesülésének problémája» különös tekintettel a vezetési szisztéma megváltozására. Mindkét szabályzat előkészítése már az előző években megindult és az elmúlt tanévre tulajdonképpen a szervezeti és működési szabályzat véglegezése, ill. az uj tanulmányi és vizsgaszabályzat bevezetése volt a feladat. A szabályzatok elkészítésénél komoly figyelmet fordítottunk annak ásandó hangsúlyozására, hogy ezek és más szabályzatok elkészítése is nem önmagukban fontosak és nem ez a végső cél, hanem az oktatás korszerüsitése és egyéb egyetemi feladatok területén megvalósítandó célkitűzéseink elérésének fontos eszközei. ügy érzem, hogy ezen í- lényeges szemléleti kérdésnek a fontoságára a karok állami és pártvezetése is végig tekintettel volt az egyes szabályzatok kidolgozásánál és a tartalmi célkitűzések szemszögéből ellenőrizték az egyes szabály««zandó kérdéseket. Egyetemünk Szervezeti és működési szabályzata igen alapos előkészitő munka eredményeként készült el mint tervezet, melyet a művelődésügyi miniszter 1970. áprilisában hagyott jóvá és rektori intézkedés révén 1970. május 14-én lépett hatályba. Az előkészitő munkát külön e célra szervezett és az egyetemi pártbizottság, KISZ bizottság, valamint az egyetemi és kari vezetés képviselőiből alakitott előkészitő bizottság végezte el. Az előkészitő bizottság gyakran konzultált az illetékes párt és állami szervekkel, beleértve a Művelődésügyi