József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged
m- 12 -tudományi Karon ez év márciusában a Nevelési Bizottság éppen a nevelési konferencia anyagának megfelelően értékelte a tan» szókvezetői munkát. A Bölcsészettudományi Karon pedig egyes szakcsoportok közvetve foglalkoztak a tanszékvezetői munka kérdésével* A tanszékvezetői munka konkrét kérdéseinek érintése előtt szükségesnek tart né ány a tanszékekre jellemző tényt közölni, illetve felvetni* Egyetemünkön a karoknak megfelelően három tipusu tanszék létezik* Ezek többé-kevésbé megfelelnek a kax'oknak* A jogtudományi karon úgynevezett kistanszékek vannak, ahol a tanszéki létszám két-három főből áll* Ezeknél tájjellegű kérdések merülnek fel a tanszéki munkánál, mint a Természettudományi Karra jellemző nagyobb tanszékeknél. E tanszékek 15 fő fölötti létszámmal jelentkeznek. Beszélni kell az un. közepes tanszékekről is, ahol a létszám 5-15 fő között van. E fajtákhoz tartoznak a Bölcsészettudományi kar egyes tanszékei és a marxizmus-leninizmus tanszékek* Az Állam és Jogtudományi karon 11, a Bölcsészettudományi kaiX>n 15» a Természettudományi karon 19 tanszék van, ezenkivül emlitest kell tenni a három marxista tanszékről, a három nyelvi ieict őrá tusról és egy testnevelési tanszéki csoportról. A taaszékvezetés sztemélyileg általában megoldott. Személyi vezetést illetően problémák vannak a Bölcsészettudományi Karon a Néprajzi Tanszéken, az ókortörténeti és a Román Nyelvek és irodalmak Tanszékén. A Jogi karon felvetődhet kérdésként, hogy a Munkajogi Tanszéket ketté lehebne-e osztani. Itt a vezetést félálláson dr.Nagy László professzor tölti be. A Természettudományi karon 2 tanszéken nincs vezetés, de ennek megoldása realizálódik. Ezek az Állatrendszertan és a Rádiókémiai Tanszék. Néhány tartalmi kérdést vet fel. A szervező, irányitó munkánál elsősorban figyelembe kell venni, hogy Írásos munkatervet készitenek-e a tanszékek. A kistanszékek nem készítenek írásos munkatervet. Erre ott nincs is szükség, mert 2-3 ember számára a feladatokat külön-külön rögzíteni szervezetileg nem szükséges. A közepes és nagyobb tanszékeken készülnek Írásos munkát-rvek, de nem minden tanszéken. Ebben a vonatkozásban élen-