József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

I 2> ~ 3 -hivellálódási tendenciát figyelhetünk meg, A színvonal kiegyenlítődése ugyan nem a maximális eredmények szintjén következett be, sőt itt-ott kisebb vissza­esések is mutatkoztak, de as idei átlag jobb a tavalyinál,, Hz mindenek előtt abból adódik, hogy az évfolyanfelelősök többsége belátta a rábízott feladat fontosságát, megszerette uj munkáját; de a kis szintkülönbségek következményei annak is, hogy a félév folyamán nem jelentkezett olyan nagy és komplex feladat, aminek az évfolyarafelelősi munkát erősen differenciáló kihatásai lehetnének. Mindezt konkrétan az egyes területek eredményeinek áttekintése mutatja. A Kar egészét érintő feladatok a KISZ-munka támogatása, a politikai tájékozódás és tájékoztatás, a tanulmányi munka figyelemmel kinérése, valamint a szociális problémák megoldásában való segités területén jelentkeztek,. A KISZ alapszervezetek tevékenységét, különböző mértékben ugyan, de minden évfolyamfelelős figyelemmel kisérte. Általában a vezetőségek üléseire jártak el, kisebb mértékben taggyűléseket, is látogattak, líéhányan - a lehetőségekhez képest - megjelentek a tagösszeirásokon. Javaslatokat, tanácsokat adtak a munkatervek elkészítéséhez, majd átnézték az elkészült munka tervek-* , v'- ' azt mutatja, hogy segítséget elsősorban a vezetőségnek nyújtottak, a tagságot csak másodsorban támogatták, illetve kisérték figyelemmel mozgalmi tevékenységét. Igaz, hogy sok esetben a hallgatók nem tettek kezdeményező lépéseket / nem hívtál: meg az évfolyamfelelőst stb,/, de többségükben az oktatók sem vették rossz néven a kapcsolatok lazulásét. A tanári ellenőrzés áttételesebbé, formálisabbá válása mutatkozik meg a hall­gatóság politikai arculatának tanulmányozása, hangulatának megfigyelése torén is. St.sz.: 34-21/1966. Készült: 50 pld-ban. Eng.: Biró János kari titkár.

Next

/
Thumbnails
Contents