József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

Néhány kivételtől eltekintve korántsem mutatkozott olyan aktivitás az MAZMP IX. Kongresszusa irányelveinek, vagy a gazdasági mechanizmus reformja anyagának megismertetésében, mint az MSZMP ideológiai irányelveinek feldolgozásakor az elmúlt tanév során* Külön utasitást ugyan nem kaptak orré vonatkozóan az év­folyamfelelősök, de a probléma éppen az, hogy önállóén nem mertek vagy nem akartak tenni valamit az említett dokumentumok széleskörű megismertetése ér­dekében. Ezen javítani leginkább azzal lehet, hogy a következő félévben lénye­gesen többet tesznek a kongresszusi anyag KISZ alapszervezeteken belüli szín­vonalas feldolgozása érdekében. Az alapszervezetek tanulmányi munkáját, nem epynaer az egyes csoportok szintjén is, figyelemmel kisérték az évfolyamfelelősök. Beszéltek a folyamatos munka fontosságáról, és a vizsgaidőszak egyes esetekben már most látható nehézségei­ről. Valamivel többet kellett volna foglalkozniuk az elmúlt félév tanulmányi eredményeinek értékelésével. Ezt tudva igyekszünk felhívni figyelmüket a kü­szöbön álló vizsgaidőszak tapasztalatainak hasznosítására a következő félév során. Egyéb természetű problémák elsősorban a hallgatók szociális helyzetének figye­lemmel kisérése során merültek fel. Az eddigi munka nyomán a legtöbb évfolyam felelős jól ismeri az általa patronált hallgatók anyagi helyzetét, és meg­alapozott véleményt tud mondani rendkívüli szociális segélyek odaítélése ese­tében, vagy ha az ösztöndíjak esetleges módosítása bekövetkeznék. Elég jónak mondható azon speciális problémák megoldása, amelyek az egyes év­folyamok jellegéből adódnak. Az első való bevezetése - az állami vezetés évfolyam hallgatóinak az egyetemi életbe támogatásának hatására is - kellő formában St.sz.: 34-22/1566. Készült: 50 pld_tan. Eng.:Biró János kari titkár

Next

/
Thumbnails
Contents