József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
88 problémáiról négy alkalommá rendeztek vitaestet, ahol a hallgatók meghatározóit irodalom alapján felkészültek a vitára és a vita vezetését is nagyrészt /természetesen oktatók irányítása mellett/ ellátták. A Jogtudományi Karon a determinizmus és felelősségrevonás kérdéséről tartottak két alkalommal vitaestet. Megállapiiást nyert, hogy hallgatóink körében egyre inkább terjed a szakideológiai kérdések iránti érdeklődés* a jelenlegi formák azonban már meglévő igényeket sem tudják kielegiteni. 2/ Marxista körökben folyó képzés. Egyre inkább egészséges irányba fejlődik az egyes karokon folyó, a karok specialitását figyelembevevő marxista körök munkája. E körök mintegy átmenetet leyieznek a politikai körök és a szakmai ideológiai viták között. E forma főleg a Bölcsészettudományi Karra jellemző. E körökön megvitatták pL a modernizmus, az elidegenedés, kérdéseit* a kommunista erkölccsel kapcsolatos problémákat stb. 3/ Irodalmi, zenei stb. körökben folyó képzés. E körökre jellemző, hogy a hallgatók egy meghatározott csoportjának igényeit próbálják kielégíteni. Adott alkalmakkor azonban hatásuk igen nagy. /PL amatőr filmfesztivál Szegeden stb./ E körök főleg a Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karon szerveződtek. A Természettudományi Karon Ö* a Bölcsészettudományi Karon 4 kör működik* Programjukon szerepel többek között a korszerű műveltségről, a jazz-történeléről, a modem stílusirányzatokról szóló előadások mellett a közös színház és mozilágbgatások, stb. % 4/ Politikai körökben folyó képzés. A politikai körök jelenleg nem töltik be szjrepüket a központi előadó által megtartott előadások nem váltanak ki vitát, a hallgatók általában passzívak* Jellemző o körök vitájára, hogy témáik általában alkalomszerűek, az egyes karokon folyó előadásoknak* foglalkozásoknak nincs meghatározott jellegük* Az utóbbi időben főleg a Vietnami problémával és a KISz-kongresszusával foglalkoztak* valamint aktuális politikai kérdésekkel* A politikai körök tematikája bizonyos értelemben már elavult, a hallgatók pedig önerejükből nem képesek önálló politíkaí kör tematika öss »állítására, c./ A tudományos körökben folyó szakmai ideológiai képzés Az e formában történő szakmai-ideológiai képzés korántsincs a lehetőségekhez képest kihasználva* A tudományos diákköri üléseken nem vitatnak meg szakmai -ideológiai kérdéseket* Jelenleg egy uj szerveajü átalakítás értelmében nevezetessel hogy a diákköri titkárok egyben KlS/r-funkcíonáriusok is lesznek a KISz-szervezet igyekszik a koordinálás megteremtésére, arra, hogy a tudományos körökben folyó szakmai munka megfelölő ideológiai képzéssel párosuljon. E munkában jelentős helyet töltenek be a központi tanszékeken működő diákkörök. E diákkörök tevékenysége az utóbbi időben gyre intenzivebbé válik. A tudományos diákkörökben folyó szakideológiai munka erősítést feltétlenül szükséges. > Szeged. 19(55* május 3» Összeállította a kari jelentések alapján '• Dr. Kalocsai Dezső tanszékvezető egyetemi docens lí'óo -».1* . I A T..J ---—1------------o-------------------• BUlftiT- 4 -