József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged
gyakorlati meg valóss ásában betek' ilést nyerhetnek a tanárjelölteké Az adott tanítási anyag feldolgozásának figyeleméi 1 - élése és meg!. 3 dése hozzájárul ahhoz is, hogy hallgatóink felismerjék só belássák a tudatosan dkalmazott módszertani eljárások szükségességét, A eél érdekében gén fontos, hegy az órák mind szakmai, mind módszertani szempontból kifogástalanok légién k F. m»sH is és mert a csoportos óralátogatás némi zavart jelent az iskolában» az igazgatók ill s/ ' i írok nem 'mindig fogadták megértőén kérésünket. Örvendetes, hogy -bben a félévben a Művelőd, Jsztáiy kijelölte azokat „7. skolákat, ahol a gyakorlat lebonyolítható. A V» éves tanárjelöltek iskola gyakorlata a követelményeknek megfelelően folyik, A maga-« hallgatói létszám moot néhány jelölt ebben az évben a Rózsa Ferenc gimnáziumban végzi tanítást gyakorlatát, A szakv 7,f. 'k mindhárom iskolában, igényesen foglalkoznak a jelöltekkel, igy a munka eredményesnek mondható,» A próbatanitások értékelésében a vezetők a hibákra is rámutatva - helyesen a pozitívumok*! emel-k k elsősorban. E- a? ■ ban a jelöltekben bizonyos önelégültséget vált ki sőt azt a helytelen 1 fogó 1 e ősiti bennük, hogy a tanítási munka nem is kiván annjl pedagógiai felkészültséget, Imiid arneni yt egyetemi tanulmányaik alatt elvárnak tőlük, Egyoldalúan csupán a szakmai felkészülési f«klnfd lényegesnek, E hibás szemlélet felszámolása csak úgy lehetséges, ha a tanítási munka gj :-u -■ Hő ily.ni félsz • V rülnek továbbá ha * jeleitekben erősítjük az.t a tudatot, hogy ők is felelősek « iann'ék Problémakén' k •,!! aiegeml : koriatok osztályzatban kifejezésre jutó elbírálását* mely a különböző ••' <!< -1 portokon jelenleg még mindig nagy eltérést mutat A jelöltek egymás ó<‘áfi látogatva betekintenek társaik tanítás, munkájába. Előfordult, hogy a gyenge órák tartása mellett a jelöt mégis jeles osztályzatot kapott Ugyan akku- na i 3 zik vezetőknél a jobb munkát végző jelöltek csaé >6, esetleg közepes érdemjegyet értek el» A különböző tárgyak« de leginkább a rokon szakcsoportok szakvezető tané -11 :ak - Idiginél szorosabb gyuitmüködése - több más előny mellett - a fenti hiba elkerülése ériekében is kívánatos, b,/ A Szervetlen és Analitika Kémiai Intézet felhívja a figyelmet arra. hogy az alsóbb évfolyamokon bevezetett pedagógiai gyako.'xlo'c gyd ai zavarják az, egyéb tárgyak oktatását. Az. amiigv - szükreszabot órakeretben nehéz ugv tervszerűen dolgozni, hogy hol a gyakorlatról, hol az óráié hiányzik a hallgatók tekintélyes része. Ráadásul egy-egy csoport nem egyszerre hiányzik, hanem cM ember jelenik meg a gyakorlaton, telje en felborítva a csoport egységes munkatervét» Ugyancsak szorgalmi idő alatt történt meg a b Ugatok orvosi vizsgálata« Ezekhez járult még a gyakorlatok idejére beállító ft társadalmi munka, Ezek együttesen nagymértékben csökkentik oktatási munka eredményességét. 4. Bioi égi a \ A Növény t • .1 ••'.>/ni oktató szervit ,» pedagógiai gyakorlatok, és iskolalátogatások gátolják a szakmai gyakorlatokon folyó munkát, Pl. a IU és II« éves biol„-kémia és bioU-földrajz szakos hallgatók 30-40 &~a hiányzott 3-3 alkalomnál j nő vén;; endszeriaui gyakorlatokról« Jobb szervezéssel megoldható lenne, hogy egy tárgy előadásai és gyakorlatai csak egy alkalommal károsodjanak a pedagógiai gyakorlatok stb. min: 5J Fö’draiz____ A Természet Földrajzi Intézet megállapítja, hogy a IV» éve* bevezetett szakmódszertani iskolai látogatások elvileg igen helyesek. A sv ve zéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy helyes lenne, ha a IV» éves szakmóds7'r an skolai látogatások«' nem egész évben /VII. félévben 10 óra, Vili- félévben!'': óra/, hanem csak .1 VIII- félévben 20 órába >. lennének beállítva* ugyanis a IV* éves földrajz szakos hallgatók csak a V?F félévben halb veik ü Földrajztanítás módszertana» c kollégiumot. Az V.'éves inná«jelöltek gyakor’őtanUásával kapcsolatban nagyon hasznosnak bizonyultak a megye különböző iskoláinál végzet! gyakorlatok. a! a szakvezetők irányítása nélkül teljes óraszámban önállóan kell végezniök az iskolai munkát, A hal’ tők kinti munkája évrők-évre egyre színvonalasabb. és jegyzet kiadás helyzete III. Az egyetemi tankönyv_________ ___ _____ A twikönyvkadá* n : utóbbi évek során lényegesen fejlődött. Meg kell azonban állapítani, hogy e téren a műszaki egyetemeken ahol számos tankönyv mellett igen sok segédkönyv és példatár áU a hallgatók rende'L sokka! kedvezőbb a helyzet» mini a tudományegyetemeken, már csak azért is, mert ezen a !é n T-mkönyvkiadó munkáját a Műszaki Könyvkiadó is messzemenően támogatja» A jegyzetellátás sem ki-O -g-'ő, Főleg a gy retek késése okoz nagy gondot a hallgatóságnak. A,/ A kar oktatót által irt megjelon reformtan könyvek '• Budó Á* P.ócza J Kísérleti fizika I» /2. kiadás folyamatban/ Budó K> + Mechanika / 3. átdolgozol; k adás/ B„/ Meglő /ások egv ő vn- »ai ku ’ y vk.n gleíenőben lévő tankönyvek, ill. olyan köny ,ek* melyek ri düását vagy .szerkesztését a kar oktató végzik»